Mi a szerelem? Milyen érzéseket idéz elő bennünk? Mi határozza meg azt, hogy hogyan éljük meg a szerelem érzését?
Képesek vagyunk a szerelmet tudatosan megélni? Mindenki vágyik az örök szerelemre, a kölcsönös odafigyelésre, egy életre szóló társra. Vannak, akik meg is találják, de sajnos vannak olyanok, akik bármennyire is próbálkoznak, a végeredmény nem a vágyaik szerint alakul.
Mi lehet az oka annak, hogy a kezdetben csodálatos és felemelő szerelem érzését a közömbösség, a fájdalom és a csalódás váltja fel? Mi történik bennünk?
Az agy nem tesz különbséget aközött, amit lát, és amire emlékszik, mert a kisülések ugyanazon az idegpályán történnek. Az agy apró idegsejtekből, neuronokból áll. Az idegsejtek idegvégződésekkel kapcsolódnak más idegsejtekhez, létrehozva az ideghálót. Minden kapcsolódási pontnál egy gondolat vagy egy emlék képződik. Az agy az asszociatív memória törvényei szerint hozza létre fogalmait. A fogalmak, gondolatok, érzések a neuronhálón állnak össze és lehetséges kapcsolódási pontokat tartanak fent egymással.
A szerelem fogalma is ebben az óriási ideghálóban raktározódik, de a szerelem fogalmát különböző elképzelések alapján alakítjuk ki.
Vannak, akik a szerelmet a csalódottsággal társítják és a szerelemre gondolva fájdalom, düh, harag jut az eszükbe. A haraghoz társulhat sérülés emléke, ami egy konkrét személyhez fűződhet, mely emlék szintén a szerelemhez fog kapcsolódni.
Az alapján készítünk modelleket, hogy miként látjuk a külvilágot. Minél több információval rendelkezünk, annál kifinomultabbá válik a modellünk, és végül nem teszünk mást, mint megmagyarázzuk magunknak, hogy milyen is a külvilág, és a szerelem. A külvilágból szerzett és feldolgozott információkat beárnyékolják a már megszerzett tapasztalataink és a bevitt információkra tett érzelmi reakcióink.
Ki ül a vezető ülésen, mikor kontrolláljuk az érzelmeinket vagy reagálunk rájuk?
Tudjuk, hogy azok az idegsejtek, melyeken kisülések mennek végbe összekötődnek. Ha valamit rendszeresen gyakorlunk az idegsejtek hosszú távú kapcsolatba lépnek egymással. Ha sokat idegeskedünk, ha sok frusztráció ér minket, ha sokat szenvedünk, és rendszeresen elnyomásnak tesszük ki magunkat, ugyanazt az ideghálót erősítjük meg és ez az idegháló hosszú távú kapcsolatot alakít ki az összes többi idegsejttel, ami az identitásunkat határozza meg.
Tehát, ha a szerelemben sok csalódás és fájdalom ért minket, és azokat nem dolgoztuk fel, nem engedtük el, akkor érzelmileg „függővé” válunk ezektől az emlékektől. Ha függővé váltunk tőle, akkor újra és újra ezt a helyzetet fogjuk megteremteni a szerelemben. Az továbbra is fájdalmas lesz, tele csalódásokkal!
Mit tegyünk, hogy ez ne így legyen?
Az ideghálóban a közös kisülés hiányában megszűnik az összekapcsolódás, a hosszú távú kapcsolat. Mert minden egyes alkalommal, amikor megszakítjuk azt a gondolatmenetet, amely kémiai reakciót indít el a testben, az egymással kapcsolatban álló idegsejtek közötti hosszú távú kötés lazulni kezd.
Amikor közbeavatkozunk és figyelünk –nem az automatikus inger automatikus reakcióját nézve, hanem magát a kiváltó hatást figyelve- már nem az a test, lélek tudatú emocionális lények vagyunk, aki a környezetére úgy reagál, mintha az automatikus lenne. Vagyis, ha tudatosan figyelünk a megjelenő gondolatainkra, és az azokhoz társított érzelmekre, akkor képesek vagyunk az adott érzelmi reakciót megállítani, sőt kicserélni a negatív érzelmeket pozitív érzésekre. Ez eltart egy ideig, hiszen az idegháló, mely a negatív gondolatokért, érzésekért felelős, már kellően megerősödött. De ha a negatív érzéseket, gondolatokat pozitívra tudjuk cserélni, (olyan gondolatokra, érzésekre, amelyekre vágyunk, pl.: boldogság, együttérzése, bizalom, stb.), akkor olyan ideghálózatot tudunk kiépíteni magunkban, mely pozitív változásokat fog előidézni az életünkben.
Mik azok az érzelmek?
Az érzelmek vegyi úton raktározódnak a hosszú távú memóriában és ezért vagyunk a birtokukban. Minden érzelem holografikus módon leképezett vegyület.
A világegyetem legkifinomultabb gyógyszertára idebent van. Az agy egyik része a hipotalamusz, amit úgy kell elképzelni, mint egy miniatűr üzemet, ahol olyan vegyületek halmozódnak fel melyek megfelelnek az általunk megtapasztalt érzelmeknek. Ezeket a vegyületeket peptideknek hívják, melyek rövid aminósavláncok sorozata.
Testünk gyakorlatilag egy szénegység, mely fizikai szerkezete kialakításához összesen kb. 20 aminósavat állít elő. A testünk egy fehérje előállító gépezet. A hipotalamuszban található rövid fehérjeláncokat, a peptideket átdolgozzuk olyan neuropeptidekké, és neurohormonokká, melyek megfelelnek a rendszeresen megtapasztalt érzelmi állapotunknak.
Tehát saját vegyületei vannak a haragnak, szomorúságnak és saját vegyületek tartoznak a vágyakozáshoz is. Minden megtapasztalt érzelemhez társulnak bizonyos vegyületek és amint abba a bizonyos lelki állapotba kerülünk a testünkben vagy az agyunkban, a hipotalamusz azonnal összegyűjti a megfelelő peptidet és a hipofízisen keresztül a véráramba küldi. Majd a véráramon keresztül a test különböző központjaiba illetve részeibe juttatja tovább.
Érzelmi függőség
Legtöbbünk, akiknek életünk során voltak működési zavarai felnőttkorra érzelmileg elzárkózottan él, vagy pedig úgy működik, mintha a ma a tegnap lenne. Akár az elzárt világban, akár a nagyon is érzelem dús világban él is, mivel mindkettő a múltbéli valósághoz kapcsolódik. A személy képtelen integrált egészként működni. Tehát, ha a múlt sérelmeit nem tudjuk elengedni, akkor azokat újra és újra átéljük a jelenünkben. Csakhogy ebben a helyzetben a jelenből múlt lesz, és a jelen történéseit kirekesztjük a múlt emlékeivel, mert függővé váltunk tőle.
Olyan helyzeteket teremtünk, melyek kielégítik sejtjeink biokémiai vágyait, megteremtjük a szituációkat, melyekkel kielégítik kémiai szükségleteinket. Egy függőnek mindig egy kicsit többre van szüksége, hogy kémiailag fenn tudja tartani azt az állapotot, amit keres. Ha az ember nem tudja kontrollálni az érzelmi állapotát, akkor nyilvánvalóan függővé vált tőle.
Hogy állíthatja bárki, hogy egy bizonyos emberbe szerelmes? Csak azokba az érzelmekre szerelmesek, amelyektől függővé váltak. Hiszen ugyanaz az ember egy hét múlva már kegyvesztett lehet, ha nem alkalmazkodik. Ugye mennyire megváltoztatja ez az érzelmi viszonyulásunkat a személyes igényekhez és identitáshoz?
Az érzelmek jók vagy rosszak?
Mi vagyunk az érzelmeink, nem választhatjuk szét magunkat tőlük. Ha meggondoljuk, hogy az emésztésünk minden aspektusa, minden szakaszosan mozgó izmunk minden sejtünk mely táplálást igényel, hogy aztán meggyógyítson és helyrehozzon valamit ezek mind az érzelmek molekuláinak hatásai alatt vannak állandóan.
Tehát az érzelmek rosszak? Nem rosszak, ők az élet. Ők gazdagítják a tapasztalatainkat, az egyetlen baj a függőség.
A legtöbb ember nem érti meg, hogy az érzelmektől való függőség természete nem pusztán pszichológiai, hanem biokémiai is. Ha a hosszú távú párkapcsolat keresésében, nem tudatos érzelmek irányítanak, hanem a függőség, annak mindig csalódás lesz a vége. Ha az igaz szerelmet keresed, akkor előbb önmagadat tedd helyre, engedd el a félelmeidet, szabadulj meg a függőségeidtől. Ha ez megtörtént, akkor minden esélyed megvan az életen át tartó szerelemre.
Forrás: What the Bleep Do We Know? (2004)
