Megtalálni azt, aki vagy!

Ki vagy? Gnothi Seauton, azaz: Ismerd meg magad!

E szavakat vésték Apolló templomának bejárata fölé Delphiben, a szent jóshelynél. A régi Görögországban az emberek azt remélve keresték fel a jósdát, hogy megtudhatják, milyen sors vár rájuk, illetve hogy helyzetükben mit kell tenniük.

A belépők zöme valószínűleg nem is tudta, hogy az olvasott szavak mélyebb igazságra mutatnak rá, mint bármi, amit a jós számukra mondhat. Valószínűleg azt sem tudták, hogy bármilyen hatalmas kinyilatkoztatást vagy akármilyen pontos információt is kapnak, mindannak végső soron semmi hasznát sem látják, az nem menti meg őket a további boldogtalanságtól és a maguk teremtette szenvedéstől, ha nem tudják megtalálni az „Ismerd meg magad!” felszólításban rejlő igazságot. Azok a szavak kibontva ezt jelentik: mielőtt bármit is kérdeznél, először tedd fel életed legalapvetőbb kérdését: ki vagyok?

A tudattalan emberek – és sokan maradnak egész életükben tudattalanok, élnek az egójukba zártan – gyorsan megválaszolják, hogy kik ők. Közlik a nevüket, a foglalkozásukat, az élettörténetüket, testük formáját vagy állapotát, vagy bármi egyebet, amivel azonosulnak. Mások lelkileg fejlettebbnek tűnhetnek, mert önmagukra ők halhatatlan lélekként vagy isteni eredetű szellemként gondolnak. De vajon ők valóban ismerik magukat, vagy csupán spirituálisan csengő fogalmakat adtak hozzá elméjük tartalmához?

Önmagad ismerete sokkal mélyebb ügy, mint valamilyen gondolatkészlet vagy hit magadévá tétele. A spirituális jellegű gondolatok és hitek a legjobb esetben is csak útjelző táblák, ám önmagukban ritkán rendelkeznek akkora erővel, ami képes lenne kimozdítani helyéből azokat a szilárdan beléd ültetett – az emberi elme kondicionálását képező – alapelveket, amik meghatározzák, hogy kinek gondolod magadat. Önmagad mély ismeretének semmi köze azokhoz a gondolatokhoz, amelyek az elmédben keringenek. Önmagadat ismerni azt jelenti: a Létben gyökerezni, ahelyett, hogy elvesznél az elmédben.

Ki vagy? Akinek gondolod magad.

Hogy kinek tartod magadat, az meghatározza, hogy mit tekintesz szükségletednek, hogy mi számít, hogy mi fontos neked az életben. Ami számít neked, az képes lesz kiborítani és aggasztani. Használhatod ezt ismérvként annak tisztázására, hogy milyen mélyen ismered magadat. Hogy mi számít neked, az nem feltétlenül ugyanaz, mint amit ezzel kapcsolatban mondasz vagy hiszel, hanem amit tetteid és reakcióid számodra fontos és komoly dologként jeleznek.

Felteheted hát magadnak a kérdést: milyen dolgok aggasztanak és borítanak ki? Ha kicsi dolgok képesek aggasztani, akkor az, akinek gondolod magad, pontosan olyan: kicsi. Ez lesz a tudattalan hited önmagadról. Mik a kis dolgok? Végső soron minden dolog kis dolog, mert minden átmeneti.

Mondhatod erre: „Tudom, hogy halhatatlan lélek vagyok”; vagy „Torkig vagyok ezzel az őrült világgal, mindössze lelki békére vágyom” – míg meg nem csörren a telefon. Rossz hír érkezik: összeomlott a részvénypiac; meghiúsulhat az üzletkötés; ellopták a kocsidat; betoppant az anyósod; lemondták az utazást; felbontották a szerződést; a párod elhagyott; több pénzt követelnek; azt mondják, a te hibád. Hirtelen eláraszt a harag vagy a szorongás. Érdessé válik a hangod: „Nem bírom tovább.” Vádolsz és hibáztatsz, támadsz, védekezel, bizonygatod az igazadat; és mindez „robotpilóta” üzemmódban történik. Valami tehát nyilvánvalóan sokkal fontosabb számodra, mint az a lelki béke, amit néhány másodperce említettél; és hirtelen már halhatatlan lélek sem vagy.

Az üzletkötés, a pénz, a szerződés, a veszteség vagy a fenyegető veszteség fontosabb. Kinek? Annak a halhatatlan léleknek, akinek magadat mondtad? Nem, nekem. A kis énnek, aki a biztonságot és a beteljesülést olyan dolgokban keresi, amelyek átmenetiek; és szorongani kezd vagy dühös lesz, mert ott nem találja. Nos, így viszont legalább megtudtad, hogy valójában kinek gondolod magad.

Ha valóban lelki békét akarsz, akkor a lelki békét választod. Ha a lelki béke neked mindennél fontosabb lenne, és ha önmagadat valóban halhatatlan lélekként s nem kis énként ismernéd, akkor kihívást jelentő emberekkel és helyzetekkel találkozva nyugodt és abszolút éber maradnál.

Azonnal elfogadnád a helyzetet, és ily módon eggyé válnál azzal, ahelyett, hogy elkülönülnél tőle. Ezt követően ebből az éberségedből születne meg a reakciód. Az reagálna, aki vagy (tudat), s nem az, akinek magadat gondolod (a kis én). Reagálásod erőteljes és hatékony lenne, és nem tenne ellenséggé sem személyt, sem helyzetet. A világ mindig gondoskodik róla, hogy ne tudd magadat túl hosszan becsapni azzal kapcsolatban, hogy valójában kinek gondolod magadat. Ugyanis megmutatja, mi az, ami igazán számít neked.

Önismereted valódi mélységének legjobb jelzője: ahogyan – különösen kihívások esetén – emberekre és helyzetekre reagálsz. Minél korlátozottabb, minél beszűkültebben egós a magadról kialakított kép, annál inkább az egós korlátokat, a tudattalanságot fogod meglátni és figyelni másokban, és arra fogsz reagálni.

A „hibájuk” – illetve amit te a hibájuknak vélsz – lesz számodra az ő identitásuk. Ez azt jelenti, hogy bennük csak az egót látod meg, és így magadban is azt erősíted. Ahelyett, hogy másokban keresztülnéznél az egón, te az egóra tekintesz. Ki néz az egóra? A benned lévő ego. A nagyon tudattalan emberek a saját egójukat annak a többiekben való tükröződéseként tapasztalják meg. Ha rájössz, hogy amire másokban reagálsz, az benned is megvan (és néha csak benned), kezdesz egód tudatára ébredni. Ebben a stádiumban arra is rájöhetsz, hogy azt tetted másokkal, amit hited szerint mások tettek veled. Felhagysz azzal, hogy magadat áldozatnak tekintsd.

Te nem az ego vagy, ezért amikor a benned lévő ego tudatára ébredsz, az még nem azt jelenti, hogy immár tudod, ki vagy. Azt jelenti, hogy már tudod, ki nem vagy. Ám ha már tudod, hogy ki nem vagy, azzal az önmagad ismerése útjában álló legnagyobb akadályt mozdítottad el. Senki sem mondhatja meg neked, hogy ki vagy. Az csupán újabb fogalom lenne, s ezért nem változtatna meg. Ahhoz, hogy az légy, aki vagy, nem szükségeltetik hit. Történetesen minden hit csak akadály lenne. Még csak felismerés sem kell, mert már eleve az vagy, aki vagy.

Ám valódi kiléted fölismerése nélkül nem ragyogsz bele ebbe a világba. Az a megnyilvánulatlanban marad, ami – természetesen – a valódi otthonod. Ez esetben olyan vagy, mint a látszólag szegény ember, aki nem tud róla, hogy 100 millió dolláros bankbetétje van, így számára a vagyona meg nem mutatkozó lehetőség marad csupán.

Forrás: Eckhart Tolle – Új Föld