Mikor az első gyermekemet vártam, nagyon bizonytalannak éreztem magam. Vajon jó anya leszek? Végiggondoltam a gyerekkoromat, az édesanyámmal megélt tapasztalatokat. Körvonalazódott, hogy mi az, amit úgy fogok tenni, mint ő, és mi az, amit másképp fogok rendezni.
Sokan azt mondják, ha jó szülő akarsz lenni, szeresd a gyermekedet! Ha szeretetből neveled, akkor nem lehet elrontani. De hogyan szeressem a gyerekem?
Szerintem minden szülő szereti a gyermekét, mégis sok probléma van a mai gyerekekkel. Viselkedési zavarok, tiszteletlenség, agresszió, figyelemzavar, depresszió és még sorolhatnám. Mégis mivel lehet a gond? Mi szülők, mit tehetünk azért, hogy a gyermekeinknek boldog, kiegyensúlyozott gyermekkora legyen és később életképes, határozott felnőtt emberekké váljanak?
Lehet furcsán fog hangzani, de véleményem szerint a probléma pont a szeretettel van, a szeretet fogalmával és annak értelmezésével. És ennek fényében már érthető a „hogyan szeressem a gyerekem” kérdés.
Vannak szülők, akik úgy gondolják az a szeretet, ha mindent megadnak a gyermeküknek, ami nekik nem volt gyermekkorukban. Ha a szülő sokat nélkülözött gyermekként, akkor mindent igyekszik megvásárolni a gyerekének, hogy ő semmiben ne szenvedjen hiányt. Jöhetnek a drága ruhák, számítógép, mobiltelefon, rengeteg játék, bármi, amit a gyermek kiejt a száján. Ismerek olyan szülőt, aki hitelt vett fel azért, hogy a gyermekének megvegye a vágyott több százezer forintos laptopot. Ezek a szülők így fejezik ki a szeretetüket.
Hagyan szeressem a gyerekem? Mindent összevásárolok neki, és szinte azonnal megkapja a gyerek – bármi legyen is az – akkor ez a szeretet.
Szerintem nem az! Ezt az önkéntelen reakciót a szülők gyermekkorban megélt hiánya mozgatja, nem a szeretet. Tehát az anyagi dolgok felhalmozására nem a gyermeknek van szüksége, hanem a szülőnek. Ebben a helyzetben nem a gyermekről szól a vásárlási roham, hanem a szülőről. Ez nem lehet szeretet.
Ha így teszünk, azt tanítjuk meg a gyermekeinknek, hogy mindent azonnal megkaphatnak, hogy nekik semmit nem kell tenni azért, hogy elérjék a vágyaikat, csak kiejtik a kis szájukon, és már ott is van. De a világunk nem így működik. Ha ezek a gyerekek felnőnek és kikerülnek az életbe, akkor frusztrált és depressziós felnőttekké válnak, mert onnantól kezdve semmi nem hullik az ölükbe és nem fogják érteni, hogy miért nem? Ez eddig működött, mi változott?
Tehetetlenül ülnek majd a kudarcaik tömkelegén, és nem fogják tudni megoldani, mert erre nem kaptak útmutatást a szüleiktől, nem tanították meg nekik, hogy valósítsák meg az álmaikat, hogy mit és hogyan kell tenniük ezért. A végeredmény egy felnőtt ruhába bújt hisztis kisgyermek lesz, aki csak követel az élettől, de nem tesz semmit azért, hogy meg is kapja azokat a dolgokat, amik őt boldoggá teszik. A kérdés továbbra is fennáll: hogyan szeressem a gyerekem?
Tegyük fel, hogy egy szülő nagyon szeretett volna sportolni gyermekkorában, versenyekre járni, érmeket szerezni, de valami oknál fogva ez nem valósult meg. Ezért a gyermekét mindenáron be akarja íratni valamilyen edzésre – sokszor arra az edzésre, amit anyuka vagy apuka nem élt meg gyermekkorában – hogy ne kelljen lemondania a vágyairól, úgy, ahogy neki gyermekként. Így a szülő meghozza a döntést, a gyerek focizni fog, kosarazni, táncolni, korcsolyázni, stb., mert ő gyermekkorában nem tehette meg. Tehát a gyermeknek sportolnia kell és az a legjobb, ha a szülő által vágyott sportágat űzi.
Hogyan szeressem a gyerekekem? Táncolni fog, gyerekként én is nagyon szerettem volna táncolni, de nem lehetett. Én biztos nem fosztom meg ettől az élménytől, táncra fog járni.
Ha a gyermeknek lehetősége van szülei álmát megvalósítani, akkor tegye meg, és akkor ez a szeretet.
Szerintem nem az! Inkább arról van szó, hogy a szülők által meg nem élt vágyakat erőltetik a gyermekükre. Ez megint nem a gyermekről szól, hanem a szülőkről és a meg nem élt vágyaikról. Ez nem lehet szeretet.
A gyermekünk sok mindenben hasonlíthat ránk, kap tőlünk nagyon sok genetikai információt, kicsi kora óta figyel minket és tanul tőlünk. De ettől még ő egy önálló emberi lény, saját gondolatokkal, érzésvilággal, vágyakkal. Ezek a vágyak nem minden esetben azonosak a mi gyermekkori vágyainkkal. Lehet, hogy még csak 6-7 éves, és úgy gondoljuk, túl kicsi, hogy egyedül dönteni tudjon, de akkor is beszéljük meg vele. Ha nem így teszünk, a gyerek kényszerből fogja csinálni, amit csinál, mert meg akar felelni az elvárásainknak.
Boldogtalan lesz és dühös, mert rákényszerítjük az akaratunkat. Majd később lázadni kezd, tele lesz indulattal és már akkor sem fogja követni a tanácsainkat, amikor tényleg a hasznára válna. Ellenségként fog tekinteni ránk, és bármit elkövet majd, hogy minden pillanatban ellenkezzen velünk. Akkor hogyan szeressem a gyerekem?
Sok olyan szülőt is látok, aki majomszeretettel csüng a gyermekén, meg akarja óvni minden bajtól, minden nehézséget, konfliktust megold a gyermeke helyett. Nekitámad mindenkinek, aki bármilyen negatív kritikával illeti a gyermekét, még akkor is, ha segítő szándékkal teszi. Hiszen az ő tökéletes gyermeke nem tehet semmi rosszat. Ha például összevesztek az iskolában a barátjukkal, barátnőjükkel, akkor anyuka vagy apuka már akcióba is lendül, hogy felkeresse a kis barátot, barátnőt, még a szüleit is, hogy ugyan mi a probléma és oldjuk meg, mert az ő kicsi gyermeke bizony szenved emiatt.
Hogyan szeressem a gyerekekem? Minden megoldandó feladatot átveszek a gyerektől és megoldom helyette, mert ez a szeretet.
Vajon tényleg az? Nem, nem lehet az! A felnőtté váláshoz elengedhetetlen, hogy bizonyos konfliktusokat, feladatokat a gyermek önállóan próbáljon megoldani, és meghozza a szükséges döntéseket. Ez nem jelenti azt, hogy magára kell hagynunk, ha hozzánk fordul segítségért. Kérdezzünk, hallgassuk meg őt, majd javasoljunk megoldást a problémára.
Világítsunk meg több lehetőséget, ha ezt teszed, akkor ez a következménye, ha másként teszel, akkor a kimenetel is másképp lesz. Ezután hagyjuk, hadd gondolja végig az elhangzottakat, hogy dönteni tudjon. De a döntés és a megoldás legyen az övé! Nem leszünk mindig mellette, hogy megoldjuk a problémáit. A cél az, hogy talpraesett és hiteles felnőtt váljon a gyermekünkből. A kérdésre még mindig nincs válasz, hogyan szeressem a gyerekem?
Ezt a pár esetet csak példaként hoztam fel, nyilván még lehetne tovább sorolni. Ebből is láthatjuk, hogy a szeretet fogalmát hányféleképpen értelmezik félre a szülők.
Hogyan szeressem a gyerekem?
Ha szeretem a gyermekemet, akkor ez a szeretet őérte van, róla szól, nem a szülő igényeinek, vágyainak a beteljesüléséről, vagy a félelmeik visszaigazolásáról. Igen, a szeretet nagyon fontos a gyermeknevelésben, de csak a szeretet nem elég. Ahhoz, hogy szülőként sikereket érjünk el, annak elengedhetetlen feltétele a hitelesség. Hiteles felnőtté és szülővé kell válnunk, hogy a gyermekeink adjanak a véleményünkre, hogy figyeljenek ránk és bízzanak bennünk.
