A Ji Csing jövendőmondásra szolgáló jóslási módszer
Kína, Kr. e. XXIX. század
Évezrdekkel ezelőtt a kínai jövendőmondók a természeti mintákat és jeleket figyelték meg a jóslásokhoz. A teknősbékapáncél, az elszórt cickafarkkóró vagy az érmék vonalait és mintázatát használták, vagy az égen repülő madárrajok mintáit vették alapul. Ezek a módszerek fejlődtek aztán a Változások könyveként ismert Ji csing vagy Ji king jóslási formává.
Egy ritka, Bágua néven ismert könyv magyarázza meg a Ji csing ben használt mintákat. A bágua-módszer alapja egy jósláshoz használt, számokból álló négyzet, a Iuo su. Minden szám a nyolc trigram vagy Ji csing- szimbólum egyikének felel meg, a középen lévő szám pedig az egyetlen alapelv, a tao, avagy az út.
A Bágua megmutatja a nyolc trigram pozícióját az égtől övezve, az egységet szimbolizáló jinnel és janggal a középpontban.
A tao fogalomrendszere két egymást kiegészítő, de látszólag egymással ellentétes alapelvre oszlik: a jinre és a jangra. A jin és a jang, valamint a csillagok mozgását, a test működését, a tájat és a természet változásait befolyásoló öt elem alkalmazásával minden jelenség értelmezhető. A jin a női dolgokhoz társul – a holdhoz, a sötétséghez, a megérzéshez, az érzésekhez és a jobb agyféltekés gondolkodáshoz.
A jang ezzel szemben a férfias dolgokhoz – a naphoz, a zajhoz, a fényhez, a cselekvéshez, valamin: a bal agyféltekés gondolatmenetekhez – kapcsolható. A jinre és a jangra egymást kiegészítő erőkként kell tekinteni, amelyek egy olyan dinamikus rendszert alkotnak, aho az egész több, mint a részeinek összessége. Az egész a minden dolgot összekapcsoló tao vagy a taoista filozófia útja.
A jin és a jang egymással ellentétes energiája teszi ki a Ji csing nyolc elsődleges trigramját. Arra a meggyőződésre alapozva, hogy a természeti minták nyelvén minden tettünk feltárható, ez a nyolc trigram a természet alapvető energiáit képviseli.
Kínai eredet
Fu-hszi a Kr. e. XXIX. század közepén uralkodott Kínában. Kultúrhérosz volt, ő találta fel az írást, a halászatot és a csapdával való vadászatot. Felfedezte a Ji csing titkait egy mitológiai sárkányló hátán látható jelekből, vagy amint néhányan állítják, a Luo folyóból kiemelkedő teknősbéka páncéljának rajzolatából. Úgy tartják, ebből a felfedezésből eredeztethető a kalligráfia is. Fu-hszi 197 évig élt, és Csenben (a mai Honan) halt meg ahol ma is látható a síremléke.
Néhány tudós szerint a Jicsing eredete a Kr. e. XI. században élt Csou herceghez kapcsolódik. A Csou- dinasztia a kínai civilizáció bölcsőjeként ismert területen, a mai Senhszi tartományban uralkodott. A herceget az „álmok isteneként” ismerték – álmaikból meg tudta mondani az embereknek, hogy történik-e velük valami fontos dolog.
A Kr. e. VI. században Konfuciusz kínai bölcs és filozófus építette be a Ji csinget a kínai kultúrába, de az viszonylag ismeretlen maradt egészen a XIX. századig, amikor Richard Wilhelm német misszionárius lefordította a homályos szövegeket.
A XX. század elején Carl Gustav Jung pszichológus úgy gondolta, a Ji csing igazolja az ő szinkronicitás-elméletét. Meggyőződése szerint a jelentőséggel bíró véletlenek fontosabbá válnak, amikor több történik egyszerre, mint amikor eldobjuk az érméket, és megkapjuk a jóslás eredményét. Ilyenkor az érmék eldobása összeköti a kérdezőt a tudás egyetemes tárházával, és a megmutatkozó jóslat betekintést nyújt a jövőjébe.
