Az önismeret fontossága

Önismeret nélkül nincs önmegvalósítás, csak önérvényesítés.

Az élet csupán egy lehetőség a fejlődésre, a virágzásra, arra, hogy valóban legyél. Az élet önmagában üres: ha nem vagy elég kreatív, nem tudod megtölteni beteljesüléssel. A szívedben ott van egy dal, amit el kell énekelned, egy tánc, amit el kell táncolnod, de ez a tánc láthatatlan, és a dalt még csak nem is hallottad eddig. Lényed legbenső magjában van mélyen elrejtve. A felszínre kell hozni, ki kell fejezni. Ez az „önmegvalósítás”. De ritka az olyan ember, aki az életét növekedéssé változtatja, aki az életét az önmegvalósítás hosszú utazásává alakítja át, aki azzá lesz, akivé lennie kell.

(Osho)

 

A támadó és törekvő konfliktusokkal megjelenik az EGO-ja által irányított, tudatlan ember. „Nem az a tudatlan ember, aki tanulatlan, hanem az, aki nem ismeri önmagát.”

Az egész életünk minden egyes programját nem lehet előre látni, újként kell megtapasztalni minden egyes pillanatát. A szemünk elé táruló dolgok, az általunk megtapasztalt események mindig semlegesek. Értéküket, pozitív vagy negatív címkéiket az elménk hozza létre. Az emberekre ható dolgok a bennük lévő lehetőségeikkel válnak hasznossá vagy haszontalanná. A tudatosság megélésére vágyó embernek fel kell ismernie, hogy a címkézések szakítják ki az egységből.

Például: ha valakit kirúgnak az állásából az egy nagyon negatív élmény. Az ember megijed, mert nem tudja, miből fog megélni, ha nem talál időben másik munkát. Az önbecsülése is sérül, elkeseredik, és ez teljesen normális dolog, minden ember így éli meg.

Erre a változásra ragasztott címke: nagyon rossz, félelmet keltő, kilátástalan helyzet! Ebben az állapotban nem vagyunk képesek összefüggéseiben látni a történteket, csak azt az egy részt, hogy elbocsájtottak és megaláztak.

Egy kiváló zeneművet is szétszedhetünk darabokra, hangszerekre, húrokra, zenészekre. De ezáltal, a tudatunk elől elillan a lényeg, a mű maga.

A lényeg, hogy ne ragadjunk bele túl hosszú időre az önsajnálatba, mert akkor nem fogjuk meglátni a jeleket. Nem látjuk meg azt, hogy az Univerzum vezetne a következő munkahelyre, hogy ez lehetőség valami újnak a megélésére, mivel a régi helyen már nem volt feladatunk. Ha ezt meg tudjuk tapasztalni, akkor újra egységbe kerülünk az Univerzummal, szellemünk akaratával, önmagunkkal.

Hasonlóképpen tűnik el előlünk az életünk értelme, szépsége, a boldogság, a szeretet.  Amikor majd mindent előítéletek nélkül, szabad egységében tudunk szemlélni, azzal a tudattal, hogy mindennek oka van, akkor megérthetjük az Univerzum működését. Az Univerzumban minden változik, de állandóan egységben marad. A változások, az egyénre szabott felismerések csak önmagunkon belül következhetnek be, ezért nem tud felbomlani az egység.

Az egységben létező bölcs a személyes határait felbontja, így tűnik el a tudatlan ember, a hamis éntudat. A tudatos ember tudja, hogy az előítéletekkel, a címkékkel illetett dolgok, események a megnevezésükkel már mulandóvá is váltak, hisz nem maradhatnak örökké ugyanazok.

Mi sem maradunk ugyanazok az emberek, akik valaha voltunk. Folyamatosan változunk, hiszen tapasztalásaink, körülményeink hatnak ránk. Ennek következtében az önismeret is egy folyamat, melynek sosincs vége. A tudatos ember, aki ismerni akarja önmagát, tudja, hogy minden változás belülről indul el, minden, ami kívül, körülötte történik, az már bent megtörtént.

• Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor figyelünk majd a gondolatainkra, az érzéseinkre, tudatosan teremtve meg a kapcsolatainkat, körülményeinket, saját valóságunkat.

Ha nincs önismeret, és nem szánunk rá időt, hogy az önismeret folyamatos éberség legyen, akkor nem leszünk tudatában saját fájdalmainknak, csalódásainknak és az ebből kialakult előítéleteinknek, hitrendszereinknek. Amíg ezeket nem ismerjük fel, nem teszünk azért, hogy a múltbéli események, tapasztalások többé ne rángassanak madzagon minket, addig ugyanazokat a köröket futjuk majd.

Ahogy Eckhart Tolle mondta: „a világ csak belülről változhat meg”.

 

Felhasznált irodalom: Dr. Molnár Gábor – Bevezetés a tanúságba