A pánik szó a görög isten, Pán nevét rejti magában. Pán legszívesebben az erdős szakadékokban tartózkodott. Olyan erős ordítása volt, hogy még a titánokat is elijesztette vele. Ezért nevezik a hatalmas rettegést páni félelemnek.
Pánt ma már ne igazán fogadjuk tudatosan az életünkbe. Pedig aki nem barátkozik meg vele, az mindig számíthat arra, hogy az árnyak közé rejtett dolgai előbb-utóbb felszínre tör az életében. Azok, akik szembesülnek Pán isten erejével, többnyire nem foglalkoznak vele, nem is tisztelik. Nem akarnak szembe nézni vele, inkább páni félelemmel menekülnek hatalmas erejétől és nyugtatószereket szednek.
A szorongásoldók nem oldják meg a problémát, csak elködösítik az elmét vagy pszichovegetatív kötődés gátló hatást fejtenek ki, mint a diazepinek és béta -blokkolók. Megakadályozzák, hogy a szervezet vegetatív idegrendszere is reagáljon, amikor a félelem elönti a lelket. Ezáltal a félelem szinte elkülönített érzéssé válik.
Modern életünkben nincs helye a saját természetünk mélységeivel vagy az ősfélelemmel való találkozásnak, ezért a rettegés hívatlanul, elemi erővel csap le ránk. Mi pedig kínosan kerülnénk Pánnal való találkozást, azonban minél erősebben lökjük el magunktól, annál gyakrabban esünk áldozatul a rettegésnek.
Ha pánikrohamoktól szenvedünk érdemes megvizsgálnunk, hol nem sikerült az átmenet egyik életszakaszból a másikba. Mi volt az az élethelyzet, amikor nem tanúsítottunk kellő tiszteletet és megbecsülést ösztönös természetünk iránt, vagyis, hol tagadtuk meg önmagunkat?
Pszichológia értelemben a pánik az ösztönösségtől és az értelemmel csak nehezen ellenőrizhető őserőtől való félelemhez köthető, mely a nemiségben és a hatalmi törekvésekben nyilvánul meg.
- Aki a mindennapjaiban teret enged a természet és a kultúra félelemmel övezett témáinak, az védve lesz a pánikrohamok elől.
A pánikroham alatt az ember elzárva érzi magát mindentől és mindenkitől. Csak azok az emberek érthetik meg, mi zajlik a roham alatt, akik már átélték. A pánikroham alatt az ember úgy érzi, hogy senki nem tud segíteni rajta.
Ki van szolgáltatva az olyan testi tüneteknek, mint:
- a légszomj,
- a remegés,
- a szapora szívverés,
- szédülés.
- Nem beszélve attól az iszonyúan erős félelemtől, melyet képtelenség uralni.
Mégis, ha jobban belegondolunk, ezt az állapotot mi hoztuk létre a fent leírt okokból. Vagyis, ha mi teremtettük, akkor meg is tudjuk szüntetni!
- A pánikroham alatt először is meg kell próbálnunk elfogadni a ránk törő félelem jelenlétét. Ne küzdjünk ellene, mert azzal csak még mélyebbre süllyedünk benne.
- Hunjuk le a szemünket, figyeljünk a légzésünkre és próbáljuk meg irányítani. Lassan fújjuk ki a levegőt, miközben elképzeljük, hogy a fejünkben lévő félelem energiát levezetjük a talpunkba, onnan pedig a földbe. Ismételjük annyiszor, hogy a érezzük a gondolataink kezdenek kitisztulni.
- Ezután folytassuk a félelem energia eltávolítását a mellkasból (szívcsakra) ugyanezzel a technikával.
Onnan fogjuk tudni, hogy a gyakorlat sikeres volt, ha a remegés átvált hidegrázásra, fázni kezdünk, a sírás fojtogat, amit mindenképpen engedjünk ki. Ekkor már érezni fogjuk, hogy a kapcsolatunk a külvilággal újra létrejött. Ezután látogassuk meg a mellékhelységet, mert minden bizonnyal ránk tör majd a vizelési inger.
Amit még fontos tudni!
A gyakorlat nem helyettesíti az orvosi kezelést. Ha az állapotunk indokolja, szedjük be a gyógyszereket, amiket felírtak. Emellett azonban kutassuk tudatosan a félelmeinket, lépjünk kapcsolatba Pánnal, és nézzünk szembe vele. Ha teljességgel el tudjuk fogadni a félelmeinket, bármi váltja is ki őket, már nem tudnak uralkodni rajtunk. Akkor végre újra a mi kezünkben van az irányítás.
Felhasznált irodalom: Ruediger Dahlke Te mitől félsz?
