Válaszd az ismeretlent!

Válaszd mindig az ismeretlent; még akkor is, ha rosszabbnak bizonyul, mint az ismert – mert nem az a lényeg.

Amikor meghalsz, akkor egyfelől az élet egyik fejezete – amelyikről az emberek azt hiszik, hogy az volt az egész életed – lezárul. Pedig az csak egy fejezet egy olyan könyvben, amelyiknek végtelen sok fejezete van. Egy fejezet lezárul, de a könyv nem csukódik be. Csak lapozol egyet, és már kezdődik is a következő fejezet.

A haldokló már kezdi előrevetíteni a következő életét. Ez ismert tény, hiszen ez történik, amikor egy fejezet lezárul. Előfordul néha, hogy valaki a halál küszöbéről tér vissza. Például valaki fuldoklik, és aztán valahogy megmenekül. Szinte kómában van; kinyomják belőle a vizet, mesterséges légzést kap, aztán valahogy megmenekül. Már majdnem lezárult a fejezet.

Ezek az emberek érdekes dolgokról számoltak be. Az egyik ilyen, hogy az utolsó pillanatban, amikor érezték, hogy most meg fognak halni, hogy nincs tovább, akkor az egész addigi életük – a születéstől addig a pillanatig – villanásszerűen lefutott előttük.

Egy szempillantás alatt maguk előtt láttak mindent, ami történt velük; azt is, amire emlékeztek, és azt is, amire azelőtt sohasem emlékeztek…apró részletekre, amelyek azelőtt jelentéktelenek voltak, amelyekről fogalmuk sem volt, hogy emlékezetük megőrizte. Az emlékezet teljes filmje olyan gyorsan leszalad, villanásszerűen…és ennek szempillantásnyi időnek kell lennie, mert az ember meghal, és nincs három órája, hogy megnézze az egész filmet. És még ha meg is nézed az egész filmet, akkor sem tudod befogadni egy teljes emberöltő történetét, az összes jelentéktelen kis részlettel. De minden lejátszódik előtted – ez biztosan így van, és ez nagyon figyelemreméltó jelenség.

Mielőtt a fejezet befejeződne, felidézed az összes élményedet; beteljesületlen vágyaidat, reményeidet, csalódásaidat, tévedéseidet, szenvedéseidet, örömeidet – mindent. A haldoklónak látnia kell az egészet, mielőtt továbbáll, fel kell idéznie újra az egészet, mert a test távozik: ez az elme nem lesz vele, ez az agy nem lesz vele többé. De a vágy, amely ettől az elmétől származik a lélekhez fog tapadni, és ez a vágy fogja meghatározni a jövendő életét. Mindent, ami beteljesületlen maradt, továbbvisz a cél felé. Tehát az, hogy mit csinálsz a halálod pillanatában, meg fogja határozni a születésed körülményeit.

A legtöbb ember úgy hal meg, hogy közben ragaszkodik az élethez. Az emberek nem akarnak meghalni, és érthető; hogy miért nem. Csak a halál pillanatában ismerik fel igazán a tényt: hogy nem éltek. Az élet egyszerűen elmúlt, mint egy álom, s már itt is van a halál. Most már nincs idő élni – a halál kopogtat az ajtón. És amikor volt időd, hogy élj, akkor inkább ezer és egy hülyeséget csináltál, elvesztegetve az idődet, ahelyett, hogy éltél volna.

Csak nézd meg az embereket a halál pillanatában. Az ő szenvedésük nem a halál. A halálban semmi fájdalmas nincs – teljesen fájdalommentes. Sőt, inkább kellemes; olyan, mintha mélyen aludnál. Gondolod, hogy a mély alvás fájdalmas lehet? De az emberek nem törődnek a halállal, és a mély alvással, és a kellemes érzéssel; amiatt aggódnak, hogy amit eddig megismertek, megszereztek, az kicsúszik a kezükből.

A halálfélelem csak azt jelenti, hogy félsz elveszíteni az ismertet, és félsz belépni az ismeretlenbe. A bátorság a félelem ellentéte. A halálfélelem a legnagyobb félelem, és a bátorságodat leginkább ez tudja kikezdeni.

Ezért azt tanácsolom…most már nem tudsz visszatérni az előző halálodhoz, de egyvalamit megtehetsz; mindig állj készen arra, hogy átlépj az ismertből az ismeretlenbe – bármikor, bármilyen helyzetben. Ragadd meg azt, ami új…ragadd meg az újdonságát, a frissességét, hisz az olyan hívogató. Ez a módszer meghozza a bátorságot.

Válaszd mindig az ismeretlent; még akkor is, ha rosszabbnak bizonyul, mint az ismert – mert nem az a lényeg.

Azt mondják, nem minden arany, ami fénylik. Én azt mondom, még ha arany is, akkor is; felejtsd el! Keresd az újat – arany vagy nem arany, az nem számít. Kezdd egy egyszerű gyakorlattal: amikor csak mód van rá válaszd mindig az ismeretlent, a kockázatosat, a veszélyeset, a bizonytalant; és így sosem leszel tanácstalan. És csak ezután, csak ekkor tárulhat elénk a halál mérhetetlen élménye. Bátorság fog eltölteni. Csak kezdd azzal az egyszerű formulával, hogy soha nem hagyod ki az ismeretlent. Mindig válaszd az ismeretlent, és menj a saját fejed után. Akkor is, ha szenvedsz, megéri – ez mindig megtérül. Mindig egyre felnőttebben, egyre érettebben, egyre intelligensebben kerülsz ki belőle…

 

Forrás: Osho Beyond Enlightenment, 1986. október 5.