Testünk energiaközpontjai, a csakrák

Testünk energiaközpontjai, a csakrák egy energiatölcsérhez hasonlítanak, melyek az óramu­tató járásának megfelelően, vagy azzal ellentétesen forognak.

A tölcsérfor­ma két félből áll, az egyik fél a test elülső része felé terjed, a másik fél pedig a test hátsó része felé. Mindegyik fő csakra a test egy pontosan meghatározott helyén található, kiindulva a gerincoszlop aljától és az agy legfelső pontján érve véget.

 

Az energia mozgása

A csakrák rendszere az univerzum megjelenítése, ahol a hét szint mind­egyike az emberi élet egy tágas zónáját képviseli. Mivel minden csak­ra egy energiatámaszpont, aktívan kell őket tartani úgy, hogy jótékony energiája szétáradjon a test minden részébe, és állandó tartalékot ké­pezzen életünk számára. A hét energiaközpont között szoros kapcsolat van, az energia áthalad minden egyes csakrán, mely által asszimilálódik és át­alakul, így már gazdagabban érkezik a következőbe, felszálló, leszálló vagy körkörös áramlattal; ezért fontos, hogy ezek a fókuszpontok mindegyike önállóan is aktív legyen, és ugyanakkor harmonikusan együtt dolgozzon a többivel. Hogy az egyén egészséges legyen, az alap áramlatok, leszálló vagy felszálló, egymással egyensúly­ban kell legyenek.

Ugyanakkor mindegyik energiaközpontnak meg kell legyen a megfelelő egyensúlya: nem szabad hogy blokkolva legyen, hogy ne akadályozza az energia áramlását, de nem szabad túl nyitottnak sem lennie, hogy ne koncentrálódjon oda az összes energia, kibillentve ezzel az általános egyensúlyt.

A csakrákon való megfelelő energiaáramlás nemcsak a testi harmó­niában nyilvánul meg, a szívverésben, a légzésben, hanem a külső vál­tozásokban is, mint az évszakok váltakozása, átmenet az éjszakából a nappalba, a növekedés fázisai az élet során. A társadalmi kultúra, mely­ben élünk, és a külső negatív hatások (melyek visszahatnak az egyénre, és az elraktározza a traumákat anélkül, hogy feldolgozná őket) erőtel­jesen befolyásolnak minden egyes csakrát, és ezáltal az energia mozgá­sát.

Az elszenvedett erőszak és traumák, a családi befolyásolás, súlyos testi vagy lelki sérülések, különféle típusú nehézségek hozzájárulhat­nak egy energiaközpont blokkolásához, és következésképpen szigorú karakteri- ális és fizikai sémákba zárnak minket, melyek megnyilvánulnak abban, hogyan viselkedünk a külvilág felé, szociális kapcsolatainkban, csalá­di életünkben, munkához való kapcsolatunkban, hogyan szeretünk és szeretjük magunkat.

Ezek mind viselkedésmódok, melyeket blok­kol a félelem (mellyel, ha nem nézünk szembe, mániává és megszál­lottsággá válik). Egy zárt csakra nem kap energiát, nem táplálkozik, és sterillé válik, megbénul, és amikor kellene, nem tud energiát közölni; tehát elengedhetetlen, hogy ismerjük saját blokkjainkat, és hogy tudjuk azt, hogyan dolgozzunk a feloldásukhoz. A blokkoktól az energiaközpontok lehet­nek energiahiányosak vagy energiával túltelítettek. Egy túltelített csakra eltömődik, az energia sűrű és pangó, tehát nem hasznos; egy energia­hiányos csakra pedig üres és összezsugorodott.

Az energiaközpontok tulajdonságai

Aszerint, hogy melyik zónában helyezkednek el, a csakrák hozzá van­nak rendelve egy személyiséghez, az érzékelés és tudatosság különbö­ző szintjeihez. Az alsóbb csakrák fizikálisán inkább a Földdel állnak kap­csolatban, tehát főleg az élet praktikus és konkrét aspektusaival kap­csolatosak, míg a felsőbb csakrák, melyek főleg az elmét és gondolato­kat befolyásolják, inkább szimbolikus jelentéssel bírnak, és a nem fizikai jellemzőkkel állnak kapcsolatban (kommunikáció, szavak, képek stb.)

Minden energiaszinthez tartozik egy ellenerő is (egyfajta démon, például az egyes csakra ellenereje a félelem), mely szemben áll a csakra tevékenységével és legyengíti annak jellemét. Nem kell azonban úgy gondolnunk erre az erőre, mint valami kizárólag negatív dologra, mert romboló képessége attól függ, hogy mi hogyan nézünk vele szembe. Ha nem veszünk tudomást az ellenerőről és arról, hogy miért van jelen, akkor hatása legyengül a csakrában, ahol tevékenykedik, ha azonban tudatában vagyunk, akkor mélyebben megismerhetjük és felhasznál­hatjuk, hogy erősítsen bennünket. Például, ha félünk, de nem tudjuk miért vagy mitől, sosem fogjuk tudni megoldani a problémát; amikor azonban tudatára ébredünk félelmünk okának, és megértjük azt, ak­kor tudunk szembenézni a blokkal, és nagyobb biztonságérzetünk lesz.

Általánosságban elmondható, hogy az energiaközpontok életünk meghatározott pillanataiban fejlesztik ki tulajdonságaikat és funkcióikat, még ha ez a fejlődés nem is mindenki számára egyforma.

Nem úgy kell a fejlődésre gondolni, mint egy vízhatlan rekesz, mert gyakran történik, hogy amikor egy energiaközpont még nincs teljesen kifejlőd­ve, elkezd felvázolódni a következő, és az előző pedig kiegészíti a ma­gasabb szintű csakra fejlődését. Nem egyetlen fejlődési ciklus létezik, az első húsz évben általában befejezzük az első fázist azért, hogy az­tán újra kezdjük, de egy összetettebb szinten, amikor elhagyjuk a szü­lői házat, hogy saját életet kezdjünk.

A gyermekekben a csakrák fejlő­dése egy tudattalan folyamat, eltérő attól, ami később a felnőtt kor­ban következik, amikor az egyén már jobban tudatában van saját bensősségének, és akarja ezt a fejlődést. Az a felnőtt, aki saját sémái közé zárva marad, és nem törekszik többre, főleg nem spirituális szinten, az lehet hogy nem is fejlődik tovább, lehorgonyozva marad saját, meg­előző evolúciós szintjén. A második érési ciklustól kezdve a növekedés már nem növekvő sorrendű, az elsőtől a hetedikig, hanem előfordulhat, hogy néhány lépést átugrik, melyek később kerülnek pótlásra.

 

Forrás: Ulrike Raiser: a 7 csakra