A „sámán tudatállapota” kifejezés több, mint egyszerű címke, amely a sámán által a Szellemvilágba és vissza tett utazás (révülés) során megtapasztalt változó tudatállapotot jelöli. Beletartozik a sámánban állandóan megtalálható tudatosság is.
Egyúttal része is egy tudatnak, amellyel mindannyian mindig kapcsolatban állunk. Az élet egyik nagy és gyönyörű misztériuma, hogy osztozunk egyazon tudatban, s mindannyian annyira másféleképp jelenítjük azt meg. A sámán tudattállapotának megváltoztatása csak egy módszer, a sok közül, amellyel tudatosan közelebb lehet férkőzni ehhez a tudathoz.
A révülés előkészületei
A sámánszeánsz, saját magam és mások tapasztalatai szerint, alapvetően három szakaszra oszlik: az előkészületekre, a révülésre és a visszatérésre.
Az előkészületek első lépéseitől kezdve változni kezd a sámán tudatállapota, tudata kitágul, amint érzékeli a Szellemek meghitt közelségét.
Azért használom a „kitágul” szót, mert számomra ilyen érzés. Olyan, mintha több lenne a mellkasomban, a testemben, mint amennyi belefér, mégis van elég hely.
Ebben a mélyülő tudatosságban a Szellemekhez utazni készülő pontosan megfogalmazza, miért is megy a Másik Világba: mi az elintéznivalója, a küldetése, milyen okból lép kapcsolatba a Szellemekkel. Bár hétköznapi tudatállapotom még csak épp elkezdett változni, ez a változás már elég nekem arra, hogy eltakarítsam a látásomat egyébként elhomályosító hétköznapi ügyek nagy részét, s így koncentrációm az előttem álló küldetésre irányul.
A szent tűz meggyújtása, az oltár felállítása és a szent tárgyak megfürdetése füstben mind-mind része az előkészületeknek, ám ezzel egy időben egyre inkább érzékelem a Szellemeket, közelségük egyre kézzelfoghatóbb, akárcsak a küldetésem, legyen az segítségkérés másoknak vagy magamnak.
Az a tapasztalatom, hogy a lehető legvilágosabb szándékkal kell indulnom, különben könnyen úgy járhatok, mint Alice csodaországbeli kalandjaival: tudom, hogy valami történt, csak azt nem tudom, mi. Ugyanez történhet akkor is, ha a cél csupán a sámán-extázis megtapasztalása. Ugyanis az extázis csak az átjáró a Szellemek világába, a megértés kulcsa a szándék.
Van ennek azonban néhány érdekes és látszólag paradox aspektusa. Például néha, amikor eljutok szellemsegítőimhez és elmondom nekik, miért jöttem, a küldetés nem pontosan úgy jön ki a számból, ahogyan a testem elhagyása előtt oly gondosan megfogalmaztam. Ennek fő oka az, hogy amikor először’ megfogalmazom a feladatot, a tudatállapotom már elkezdett ugyan változni, mégis még elég közel vagyok életemet illető személyes vágyaimhoz, reményeimhez, félelmeimhez, ha pedig másért révülök, akkor az illető életkörülményeihez, és ezek befolyásolnak.
Amikor azonban átlépem a szellemvilág küszöbét, változás történik bennem, s minden küszöbátlépés újabb változással jár. Minél mélyebbre és minél távolabb kerülök saját hétköznapi valóságomtól, annál inkább magam mögött hagyom egómat. Ennek az az eredményeképpen mire tanítóimhoz és segítőimhez érek a szellemvilágban és felteszem a kérdésemet, evilági helyzetértékelésem univerzálisabb távlatot kap, és így majd azt mutatják nekem, amire szükségem van, nem pedig azt, amiről azt gondoltam, tudni akarom.
Igen gyakori, hogy bár a feladat, amivel indulok nagyon is megfelelő, a Szellemek válasza mégis rendkívül meglepő, amint azt egy gyógyító szertartásban megéltem. Betegség akkor fordulhat elő, ha szakadás vagy akadály kerül az élet áramlásába. A sámán megváltozott tudatállapotban, a szellemekkel együtt ügyködik az akadály eltávolításán.
Ebben a konkrét esetben egy olyan nő érdekében dolgoztam, akinek vastagbélgyulladását két éve sikertelenül kezelték az orvosok. A diagnosztikai munka során egy óriáskígyót, egy pitont láttam összetekeredve az alhasában. A piton közölte, hogy ő a nő segítő szelleme és már jó ideje hasztalan próbálja magára vonni annak figyelmét.
Tanítóm azt mondta, szedjem ki a pitont, tegyem egy bizonyos kövembe, majd a követ adjam az asszonynak. Mindezt megtettem. így a nő nemcsak tudomást szerzett a pitonról és annak jó szándékáról, hanem a követ kezébe véve közvetlenül kommunikálhatott is vele. Mialatt kiszedtem a pitont a belekből, az elmondta, azt akarja, hogy a nő lépjen saját spirituális útjára. Én átadtam az üzenetet. A munka idején semmit nem tudtam a nőről.
A gyógyítás után elmondta, hogy szülei Indiából származnak. Őt hindunak nevelték ugyan, de nem élt mély vallásos vagy spirituális életet, hanem egy iparváros kórházának pszichiátriai osztályán dolgozott pszichológusként. Két hónapra rá levelet kaptam tőle, amely szerint a gyógyító szertartás óta a betegség semmilyen tünetét nem tapasztalta. Szabadsága alatt meglátogatta nagybátyját, egy gurut, aki ugyanarra bíztatta, mint a piton: keresse spirituális útját.
Forrás: Jonathan Horwitz
