„A csodák természetes módon, a szeretet megnyilvánulásaiként következnek be.”
Ezek tükrözik gondolkodásunk változását, felszabadítva a tudat gyógyító és módosító erejét.
A gyógyítás számos formában megnyilvánulhat. A csoda néha fizikai természetű; ilyen például a testi gyógyulás. Máskor lelki vagy érzelmi változást jelent. Valójában sokszor nem is maga a helyzet változik meg – bár ez is gyakran előfordul hanem inkább az, ahogyan a helyzetet felfogjuk. A változások elsősorban abban mutatkoznak meg, hogyan fogadja be a tudatunk az élményt – hogyan tapasztaljuk meg a tapasztalatot.
Emberi történeteink, viselkedésformáink és mindazok a dolgok, amelyek a külvilágban következnek be, az illúziók világához tartoznak. Olyan ez, mintha valamiféle fátyol választana el minket egy sokkal valóságosabb világtól; ez a kollektív álom. A csoda nem az álomalakok átrendeződése. A csoda az, ha felébredünk az álomból.
Amikor csodáért fohászkodunk, gyakorlatilag azt kérjük, hogy visszatérhessünk a belső békéhez. Nem azt kérjük, hogy a külvilágban változzon meg valami, hanem azt, hogy bennünk. Simább utat keresünk az életben.
A régi newtoni fizika azt állította, hogy létezik egyfajta objektív valóság, amely nem azonos azzal, ahogyan egyénileg érzékeljük a dolgokat. A kvantumfizika, azon belül is a Heisenberg-féle határozatlansági elv kimondja, hogy amint egy tárgy észlelése megváltozik, maga a tárgy is a szó szoros értelmében megváltozik. A vallástudomány valójában a tudat tudománya, hiszen végső soron minden teremtett dolog az elmén keresztül fejeződik ki. így aztán, ahogy A csodák tanítása mondja, a világ megváltoztatásához a legfőbb eszközünk az a képességünk, hogy meg tudjuk változtatni gondolatainkat a világról.
Mivel a dolgok a gondolat szintjén jönnek létre, tudatunk megváltoztatása alapvető személyes hatalommal ruház fel bennünket. Bár az, hogy a félelem helyett a szeretetet választjuk, a mi döntésünk, a radikális változás, amit ez az elhatározás életünk minden vonatkozásában létrehoz, Isten ajándéka. Minden csoda egy, a miénknél magasabb rendű gondolatrendszerből származik, és egyfajta közbenjárást jelent saját szentségünk érdekében. Ha életünkben jelen van a szeretet, meghaladhatjuk azokat a törvényeket, amelyek a hétköznapi események menetét irányítják. Ha a gondolatot már nem korlátozza semmi, a tapasztalat sem korlátozott.
Azoknak a törvényeknek vagyunk alávetve, amelyek azt a világot irányítják, amelyben hiszünk. Ha egy olyan világ részeiként gondolunk magunkra, amelyet a szűkösség és a halál törvényei irányítanak, akkor ránk is ezek érvényesek. Ha viszont úgy gondolunk magunkra, mint Isten gyermekeire, akiknek igazi otthona az evilági valóságon túl, a tudatosság birodalmában van, rájövünk, hogy csakis Isten törvényei vonatkoznak ránk.
Viselkedésünket az önmagunkról kialakított képünk határozza meg. Ha úgy gondoljuk, hogy kicsi, korlátolt, alkalmatlan lények vagyunk, akkor ennek megfelelően viselkedünk, és minden cselekedetünkből olyan energia sugárzik, amely ezeket a gondolatokat tükrözi. Ha viszont csodálatos teremtményeknek tartjuk magunkat, akik végtelen szeretet- ben és erőben bővelkednek, akkor ennek megfelőlen próbálunk viselkedni. Megismétlem: a bennünket körülvevő energia a tudatunkat tükrözi.
A csodákat nem lehet tudatosan irányítani. A csodák egy szeretetteljes személyiség akaratlan hatására történnek; láthatatlan erőként áradnak egy emberből, akinek a tudatos szándéka az, hogy szeretetet adjon és kapjon. Amint lemondunk a félelmekről, amelyek blokkolják bennünk a szeretetet, Isten eszközeivé válunk. Az ő csodatevői leszünk.
Isten, mint maga a szeretet, folyamatosan terjeszkedik, virágzik, és az öröm kinyilvánításának és elérésének új lehetőségeit teremti meg. Amikor elménk a szeretet révén nyitottá válik, és Isten megnyilvánulhat rajta keresztül, életünk vetítővásznán megjelenik az öröm. Ez az életünk értelme. Ezért vagyunk itt, az isteni elv fizikai képviselőjeként. Ha azt mondjuk, azért vagyunk a Földön, hogy Istent szolgáljuk, az azt jelenti: azért vagyunk a Földön, hogy szeressünk.
Nem véletlenszerűen sodródtunk ide. Küldetésünk van: az, hogy a szeretet erejével megmentsük a világot. A világnak olyan kétségbeesett szüksége van a gyógyításra, mint egy törött szárnyú madárnak. Az emberek tudják ezt, és milliók imádkoznak érte. Isten meghallgatott bennünket. Segítséget küldött. Téged küldött.
Csodatevővé válni azt jelenti, hogy tagja leszel egy spirituális mozgalomnak, amely új életre kelti a világot, és részt veszel a világ értékeinek forradalmasításában a lehető legmélyebb szinten. Ezt nem kell senkinek bejelentened. A francia ellenállás egyik tagja sem sétált oda valamelyik német tiszthez a megszállt Párizsban, hogy azt mondja: „Helló, Jacques vagyok, francia ellenálló.”
Te se mondj hát azoknak az embereknek, akiknek fogalmuk sincs, miről beszélsz, ilyesmit: „Megváltoztam. Most Istennek dolgozom. Azért küldött, hogy meggyógyítsam a világot, rendbe tegyem a dolgokat. A világ nagy változások előtt áll.” A csodatévők megtartják maguknak a tanácsaikat. Van valami, amit fontos tudnod a spirituális bölcsességről: aki nem a megfelelő időben, nem a megfelelő helyen vagy nem a megfelelő személyhez szól, inkább bolondnak tűnik, mint bölcsnek.
A Tanítás azt mondja: Isten terve a világ megváltására voltaképpen Isten tanítóinak terve. A terv az, hogy Isten tanítói a szeretet erejével meggyógyítják majd a világot. Ennek a tanításnak kevés köze van a szóbeli kommunikációhoz, sokkal inkább az emberi energiát használja fel.
„Tanítani annyi, mint tanúságot tenni valami mellett.”
Mindenki Isten tanítója, aki úgy dönt, hogy az lesz.
„A tanítók a világ bármely tájáról származhatnak. Bármely valláshoz tartozhatnak, de lehet, hogy egyáltalán nem vallásosak. Ók azok, akik válaszoltak.”
A mondás, hogy „sokakat szólítottak, de keveseket választottak”, azt jelenti, hogy mindenkit szólítanak, de kevesen hallják meg a hívást. Isten hívása egyetemes, minden elmét szólít, minden pillanatban. Mindazonáltal nem mindenki dönt úgy, hogy hallgat a szíve hangjára. Mindnyájan nagyon is jól tudjuk, hogy a külvilág lármája és őrjöngése egyszerűen elnyomja a halkabb, szeretetteljes belső hangot.
Ha úgy döntünk, hogy Isten tanítói leszünk, akkor az a feladatunk, hogy folyamatosan keressük az egyre mélyebb szeretet és megbocsátás lehetőségeit önmagunkban. Ezt a „szelektív emlékezet” segítségével tesszük, mert csupán a tudatos döntésünkön múlik, hogy csak a szeretetteljes gondolatokra emlékszünk, és veszni hagyjuk a félelemmel teliket. Ezt jelenti a megbocsátás. A megbocsátás A csodák tanításának alapja. Sok más szóhoz hasonlóan ezt a fogalmat is a hagyományos értelmétől meglehetősen eltérően használja a könyv.
Általában annak kapcsán gondolunk a megbocsátásra, ha valakit bűnösnek tartunk valamiben. A Tanításból viszont azt tanultuk: észben kell tartanunk, hogy senki nem bűnös semmiben, mert csak a szeretet valóságos. Épp az a feladatunk, hogy a bűnösség illúzióján átlátva eljussunk a mögötte meghúzódó ártatlanságig.
„Megbocsátani annyit tesz, mint csupán az általad a múltban testvéreidnek adott, illetve a neked megadatott szeretetteljes gondolatokra emlékezni. Minden mást el kell felejtened.”
Ezek a szavak arra szólítanak fel, hogy terjesszük ki érzékelésünket azokon a hibákon túlra, amelyeket fizikai észlelésünk közvetít – mit tett vagy mit mondott valaki -, és figyeljünk a bennünk lévő szentségre, amelyet a szívünk tár fel előttünk. Végül is, igazából nincs semmi, amit meg kellene bocsátanunk. A hagyományos értelemben vett megbocsátás – amit az Imádság éneke (a Tanítás egyik kiegészítése) „megsemmisítő megbocsátásnak” nevez – lényegében ítélkezés. Annak az embernek az önteltsége, aki önmagát jobbnak látja másoknál, vagy éppen olyan bűnösnek tartja magát, mint bárki mást; pedig ez téves érzékelés, az ego arroganciája.
Mivel minden emberi elme kapcsolatban áll egymással, ha bárki közülünk módosít a felfogásán, valamilyen szinten az egész fajunkat gyógyítja. A megbocsátás gyakorlása a legfontosabb dolog, amit a világ meggyógyíta érdekben tehetünk. Dühös emberek nem teremthetnek békés bolygót. Mulattat, ha arra gondolok, milyen mérges voltam régen, ha az emberek nem akarták aláírni a békepetícióimat.
A megbocsátás folyamatos odafigyelést igényel, és néha nagyon nehéz. Kevesen vannak, akiknek mindig sikerül megbocsátaniuk, de az érte tett erőfeszítésünk a lehető legnemesebb cselekedet. Ez a világ egyetlen valódi esélye az újrakezdésre. A radikális megbocsátás azt jelenti, elengedjük a múltat, a személyes kapcsolataink terén éppen úgy, mint kollektív emberi történeteinkben.
