A clairvoyance (tisztánlátás)

Míg a gondolatátvitel és a jóslás meglehetősen ismert és szinte hétköznapinak tűnő paranormális jelenség, az úgynevezett clairvoyance (tisztánlátás) sokkal furcsábbnak, szokatlanabbnak tűnik.

Az általunk primitívnek nevezett népek­nél, amelyek nem léptek még a technikai fejlődés útjára, gyakori, hogy a törzs vagy csoport ún. „látó embere”, sámánja módosult  tudatállapotban meg tudja mondani, merre vonulnak azok az állat­csordák, melyek a csoport élelmezése szempont­jából fontosak, meg tudják mondani, vándorlás­nál merre találnak majd szállást, vizet, élelmet.

Ez a képesség természetesen nem a jó szemnek, szaglásnak vagy fülnek az eredménye, hiszen tel­jesen ismeretlen tájakon is beválik, működik és ugyancsak „határok nélküli” a hatósugara, több száz kilométerről is szerezhetünk ily módon információt. Az az érdekes ebben a jelenségcso­portban, hogy más módszerrel meg nem szerez­hető információkat is megtudhatunk így. Például azt, hogy lezárt dobozokban mi van, vagy azt, hogy elveszett, már ismert tárgyak, emberek hol vannak, merre tartózkodnak. Ha egyáltalán van értelme és lehetséges nehézségi fokokat felállítani, akkor talán ez a legnehezebben művelhető extraszenzoriális (érzékszerveken kívüli érzékelés) jelenség, ezt a legnehezebb meg­tanulni.

Ma már sokan tudják, hogy a kézben tartott, ún. „varázsvessző” segítségével megtalálhatjuk a föld alatt vagy az épület alatt húzódó kábeleket, vízereket, üregeket. A clairvoyance vagy a tisz­tánlátás nem ilyen módszerrel működik, mert az ún. varázsvessző valószínűleg a már ismert, de nagyon gyenge fizikai hatások kombinációjának az eredménye (gyenge tereket érez minden em­ber).

A clairvoyance nem sorolható be az ilyen alacsony ingerküszöbű jelenségek közé, hiszen több kilométeres távolságban egy föld alatt elrej­tett, vagy zárt dobozba csukott tárgyról semmi­lyen gyenge inger nem érhet el hozzánk, ami egyszerű magyarázatot adna a jelenség okára.

Márpedig a kísérleteknél rendszeresen azt tapasz­taljuk, hogy több száz, esetleg több ezer kilomé­teres távolságból is meg tudják határozni egyes épületek, tárgyak, személyek elhelyezkedését, és ezt a jelenséget valóban nem lehet visszavezetni jelenlegi ismereteinkre.

A hetvenes években az Egyesült Államokban érdekes kísérletsorozatot hajtottak végre. A kí­sérlet alanyának, egy ismert festőnek, koordiná­tákat adtak meg, és egyetlen feladata az volt, hogy rajzolja le azokat az épületeket, amelyek a koordináták metszéspontja körül helyezkednek el. A nagyon finoman, precízen megadott koordi­náták általában titkos katonai objektumok he­lyét jelölték, és a kutatók meglepetésére – ha nem is teljesen precíz, de – meglehetősen jó képet adott az épületek, utak, tárolóhelyiségek elrende­zéséről. Néhány esetben további kérésre – és ezt itt a lényeg – azt is le tudta írni, hogy az épületek belsejében milyen elrendezésűek a szobák, vagy azt, hogy a szobákban milyen tárgyak vannak.

A mesterséges holdak segítségével persze na­gyon jó információkat kaphatunk épületek, kisebb-nagyobb tereptárgyak elhelyezkedéséről, de ahhoz, hogy részletesebb információt szerezzünk valamiről, jó, felhőmentes időjárásnak és megfe­lelő világítási viszonyoknak is egyszerre kell fennállniuk.

A clairvoyance „működtetése” ese­tén erre nincs szükség, és sötét éjszakán, hosszú téli sarkvidéki hideg és mélyen lezárt pince esetén is alkalmazható a módszer. De ami a legfonto­sabb: a lezárt épületeknél is.

Ennek a módszernek is azonban természetesen megvannak a maga korlátai. Arra általában nem képesek az emberek, hogy például egy lezárt szekrényben levő dosszié megadott lapjának tet­szőleges bekezdését elolvassák, és értelmes mó­don visszaadják. Az is kivételnek számít, ha vala­ki ilyen módszerrel távoli feliratokat „olvas el”. Az azonban eléggé gyakori, hogy nagyobb, elrej­tett tárgyak alakját, színét, funkcióját le tudják írni.

A kérdőjelek száma csak növekszik, ha azokat az érdekes eseteket vesszük, amikor egy-egy el­tűnt személyt keresnek, vagy akár valakinek a fényképét adjuk egy különleges képességű ember­nek, és az a fénykép, esetleg hanglenyomat alap­ján megmondja, hogy az illető él-e még, milyen betegsége van, és hol tartózkodik.

Ez ugyan meg­lehetősen hosszadalmas és kevéssé látványos mű­velet, a hatása azonban mindig döbbenetes; ilyen képességekkel rendelkezett Kele János*  is, éppen ezért a rendőrséget gyakran segítette eltűnt embe­rek fölkutatásában.

Néhány esetben rendkívül nehéz megkülön­böztetni, szétválasztani ezeket a jelenségeket egy­mástól. Gondoljunk csak el egy olyan kísérletet, ahol az az alany feladata, hogy megtaláljon pél­dául egy általunk kigondolt tárgyat a lakásban. Ez lehet telepátia is, mert elolvasta a gondolatun­kat, lehet clairvoyance is, mert megtalálta az ille­tő tárgyat, de lehet prekogníció is, mert kitalálta, hogy majd melyik tárgy jön szóba. Ha például egy lezárt dobozba rejtett tárgyat kell fölismernie úgy, hogy a kísérletvezető sem tudja, mi az a tárgy, azaz „dupla vak” kísérletet végzünk, akkor még mindig nem lehet azt kizárni, hogy a do­log nem tisztánlátás, hanem prekogníció, azaz jóslás.

Abból a tényből azonban biztosan tudjuk, hogy a clairvoyance önállóan is létezik, hogy néha olyan tárgyakat találnak meg ilyen mód­szerrel, aminek létéről elhelyezkedéséről senki nem tud. így például távoli érclelőhelyeket, olaj­lelőhelyeket lehet megtalálni – Uri Geller ebben például nagyon járatos. Világosan kell látni, hogy ez nem pusztán intu­íció, nem egyszerűen csak ráérzés, mert ezzel a dolog számos jellegzetességét nem lehet megma­gyarázni.

 

*Kele János léleklátó, 1900. május 7-én született, Pécsett.

 

Forrás: Egely György: Parajelenségek