A tenyérjóslásban a tenyér vonalainak, a kéz alakjának értékelése sokat változott az évszázadok alatt.
Eleinte a tenyér vonalai voltak a legfontosabb támpontok, ma már sokkal nagyobb szerepet tulajdonítanak az ujjak alakjának, és az ujjperceknek.
Amióta tenyérjóslás létezik, áll a vita, hogy melyik tenyér, illetve kéz alakját, vonalait kell mérvadónak tekinteni. A legelterjedtebb nézet szerint a bal kézen a sors által megírtak láthatók, míg a jobb kézen az emberi akarat, munka és erőfeszítés eredményei hagynak nyomot.
Mai megfogalmazással élve a bal kéz tartalmazza az egyén eredeti, természetes képességeit, adottságait, míg a jobb kéz megmutatja, hogy miben, illetve mennyiben valósultak meg ezek az adottságok. Természetesen balkezesség esetében mindezek fordítottja igaz. Más vélemények szerint a férfiaknak a jobb kezükön, a nőknek a bal kezükön olvashatók a beteljesült események.
Tenyérjóslás – Aktív és passzív kéz
Mielőtt olvasni kezdenénk a tenyérből, vizsgáljuk meg
- a kéz alakját,
- az ujjak formáját,
- a kézhátat,
- a körmöket,
- a tenyér és a kéz méreteit,
- a tenyér domborulatait, vonalait, jegyeit
- és a feltűnő rendellenességeket.
A tenyérjóslásban mindig mindkét kezet vizsgáljuk, mivel a két kéz vonalai nem egyformák. Gyakorlott kézelemzők alapelvként fogadják el a következőket a két kézről.
Bal kéz: Születéskori kilátások, lehetőségek; egészségügyi problémák; az élet első felének várható eseményei; anyai ágról öröklött hajlamok, jellemek, szellemi örökség. Vonaldús hálózat férfi-baltenyéren: nőies (feminin) vonások, esetleg veleszületett balkezesség.
Jobb kéz: A bal kézben jelzett kilátások, lehetőségek megvalósulása; az élet második felének várható eseményei; apai ágról öröklött hajlamok, lehetőségek, jellemek, betegségek; fizikai örökség. Vonaldús hálózat női jobb tenyéren: férfias (masculin) vonások, erős akarat, egyéniség.
A bal tenyér a passzív. Vonalai lassabban, ritkábban alakulnak, változnak, mint a jobb, az aktív tenyér vonalai. A markáns, erőteljes tenyérvonalak azt jelzik, hogy eldöntött, megvalósult eseményekkel találjuk magunkat szembe, a halvány, vékony vonalak kialakulatlanságot, további fejlődést és változást rejtenek. A bő vonalhálózat sokat próbált sorsot, esetleg hányatott művészi pályát, érzékenységet, bonyolult megoldásokat jelez.
A mérési átlagok alapján a következő általánosságokat figyelték meg:
- a két tenyér együttesen befödi tulajdonosa arcát;
- a középső ujj és a tenyér hossza megegyezik az arc magasságával;
- a kéz mérete a többi testrész méretével arányos.
Tenyérjóslás – A kézfogás jellemzői
Amikor a kezet vizsgálat alá vesszük, nem hagyhatók figyelmen kívül olyan tényezők, mint a kéz fogása, tapintása. Első benyomásainkat tulajdonosukról ezek a információk alapozzák meg.
- A puha, sima tapintású, rövid, határozott kézfogású egyének áldozatkész, kitartó, hű, családszerető, jó szerető típusú férfiak.
- A durva, erős, kemény kézfogás alacsony intelligenciájú tulajdonosra utal.
- Az akaratteljes kézszorításúak erős, bátor, határozott személyiségek.
- A száraz, nyugtalan kézérintésül ember ideges, űzött alkatú.
- A nedves, nyugtalan tapintásúak ideges, szorongó személyiségek.
A tenyérjóslásban az erőtlen, szorítás nélküli, futólagos, bágyadt kézfogás szalmaláng típusú, lobbanékony és hevülékeny, de könnyen felejtő, önző alkatú emberekre utal. Puhalelkűek és restek, élvhajhászok és buják. A nők ábrándozók és kacérak. Különösen rossz, ha az ujjak jóval rövidebbek a kézfej hosszánál.
- A határozott, hosszú idejű kézfogás hangulatgazdagságot, kedélygazdagságot, örömteltséget jelez.
- A nem viszonzott kézfogás lanyha, megbízhatatlan, alattomos, kiszámíthatatlan személyre utal.
- A két kézzel történő kézfogás lelkes tiszteletet, erős vonzalmat és rokonszenvet, ki nem mondott vagy kimondott vonzódást jelez.
- A balkezes kéznyújtás hanyag nemtörődömséget, lekicsinylést, gőgöt, beképzeltséget, nagyképűséget jelezhet.
Tenyérjóslás – A kezek felépítése
Nagy kezű emberek. Türelmes, aprólékos munkavégzésre hajlamosak, precíz kivitelezők, de gyakran csak a részkérdéseket látják, a nagyobb összefüggések távoliak számukra. Tulajdonosuk nemegyszer kicsinyeskedő, szekánt, sértődékeny, sőt túlzottan pedáns. Ha a kéz feltűnően, ormótlanul hatalmas, akkor tulajdonosuk gátlástalan, erőszakos, veszekedős típusú, aki hajlamos lehet a törvények megsértésére, esetleg tartósan bűnöző alkattá válhat.
Kis kezű emberek. Széles látókörűek, nagy eszmék hordozói lehetnek, nagyvonalúság jellemzi őket, de nem mindig reálisak. A kivitelezéshez gyakran nincs meg a kellő energiájuk, vagy hamar letörnek. Gyakran fecsegő, kritikus alkatúak, mindenbe beleütik az orrukat, sőt nyalánkok és válogatósak. Ha a kéz túlzottan rövid és vékony, akkor agresszív és zsugori, a fösvénységig zsugori hajlamok rejtőznek tulajdonosukban.
Keskeny, hosszú kezűek. Nehéz természetűek, okvetetlen- kedők, agresszívek, gyenge jelleműek és bátortalanok. Sok meddő nő keze ilyen. Ha a kéz túlságosan kicsi, túlfűtöttség, túlzott érzékenység, alacsony szellemi érdeklődési szint jellemzi tulajdonosát.
Kemény kezű emberek. A kemény kéz hatalmas munkakedvet, nagy vitalitást tanúsít. Általában szeretik a sportolást és a kétkezi munkát, de kevésbé gyengédek a másikhoz. Akaratukat általában keresztülviszik, duzzadnak az energiától, néha a többiek rovására is. Ha ez a kéz még száraz is, akkor fösvény, szívtelen, önző lélek lakozik tulajdonosában. A matematika emberei, mindent számokban mérnek; a szerelemben is a számítás dominál, gyengédségük és szeretetük csak látszat. A száraz, karomjellegü kéz még rosszindulatot és garasoskodást is jelez, a meleg, kemény kéz pedig szorgalmat, önzetlenséget, bár néha heves indulatokat.
Puha, lágy kezűek. Változó hangulatú, kényelemszerető, sőt izgalomkerülő személyiségek, akik könnyen sértődnek és erősen gyanakvók. Általában jó ízlésük van, fogékonyak a környezetükre. A szerelmi életben általában passzívak, de nem „ünneprontók” a partneri kapcsolataikban. Általában gyenge fizikumúak, inkább szellemileg strapálják magukat. Ha a kezük keskeny is, akkor kimondott „szobakukac” típusúak. A „pacalfogású” vagy más szóval „csont nélküli”, puha kezek tulajdonosa megbízhatatlan, örök elégedetlen, önállótlan és energia nélküli, puhány. Ezekre az emberekre mondják, hogy „tesze-tosza”. Elpuhultságuk miatt környezetük játékszerévé válnak, ami csak fokozhatja meglévő rossz tulajdonságaikat. A hideg és puha kezek elfojtott indulatokat, érzelmeket takarnak. Tulajdonosuk gyakran erotikus beállítottságú, szerelmeskedni vágyó alkat.
A tenyérjóslás egyéb fontos jellemzői
Az izmos, csontos kezű ember nagy munkabírású, erőteljes és kitartó személyiség, szorgalmas és energikus hozzáállással, élénk munkatempóval. A boltozatos kézhát nagy munkabírásra utal, ezenkívül pénzügyekben rendkívül szerencsés, bármihez nyúl, pénz lesz belőle. A reszkető kéz nagyfokú ideggyengeséget, örökös idegességet és félelmet jelez, bujkálást valami elől. Ha a kéz nyirkos is, a fentieken kívül akaratgyengeséget, önállótlanságot, örökös feszélyezettséget is jelent.
Az arányos formátumú, keskeny, hosszúkás, kissé hegyes ujjú, rózsaszín körmű, karcsú hüvelykujjú női kéz a legritkábbak közé tartozik. És még ennél is kevesebb az a tenyér, amelyben a hüvelyk- és mutatóujj alatt jól látható és tapintható dombocskák vannak. Ezt a kezet hívják királynőkéznek, tulajdonosukat pedig angyalnak. Hűséges élettársak, jó anyák, elsőrendű házvezetőnők. Rendszerint a férjük a szeretőjük is, ízlik az étel, amit főznek, lakásuk otthonos, kezük simítása nyomán elszáll a gond és a bánat.
A lapos ujjú, puha kezű emberek nagyon restek, lusták. Hamar elhíznak, mindig mindenhonnan elkésnek, hétalvók. A hegyes ujjú, lágy bőrű, rövid, húsos hüvelykujjú (csirkecomb alakú hüvelyk) nők kacérak, forróvérűek, saját szerelmükért minden önző áldozatot meghozók. Tulajdonosuk gyakran takarékos, sőt néha fösvény, de dolgos jellemű. Üres óráit ábrándozással tölti.
Forrás: Jen Van Guy – Beszél a kéz