Szeretném megosztani veletek egy páciensem sikertörténetét, aki sámángyógyításért, sámánutazásért fordult hozzám.
Természetesen a valódi nevét nem árulom el, hívjuk most Tamásnak. Tamás iszonyúan belefásult a munkájába, szeretett volna váltani, azonban hiába próbálkozott, nem sikerült neki. Sok állást megpályázott, de volt, hogy az interjúig sem jutott el. Így telt el több, mint tíz év. A munkahelyi teljesítménye teljesen leromlott, alapvető feladatokat nem látott el a munkaideje alatt, egyszerűen elfelejtette megcsinálni. Minden reggel hányingerrel indult munkába, állandóan ideges volt, feszült, végül már az alvás is nehézséget okozott neki.
A lelkiállapota a párkapcsolatára is kihatott. Barátnője sírva vágta a fejéhez, hogy csináljon már valamit, mert ez így nem mehet tovább, ezt már nem bírja idegileg. Ezután keresett fel Tamás, segítsek megtalálni mi az oka annak, hogy nem tud szabadulni a munkahelyéről? Mi az a dolog, ami ott tartja, mikor ő évek óta szabadulni akar?
A beszélgetésünk során kiderült, hogy a szakmáját valójában nem is ő választotta magának, hanem az édesanyja. Ő pedig elfogadta azt a javaslatot, hogy ugyanazt a szakmát tanulja ki, amit az édesanyja. Az indok az volt, hogy így az édesanya segíteni tud az egyetemi tanulmányokban. Így is lett, anyuka sokat segített, Tamás le is diplomázott, de az évek múlásával egyre inkább érezte, ez nem az ő útja. Anyuka persze jót akart, segíteni akart a fiának, Tamás azonban élete irányítását átadta az édesanyjának és azóta az ő életét élte.
Egyértelművé vált számomra, hogy ezt a fajta energetikai kötődést az édesanyához meg kell szüntetni, különben soha nem lesz változás az életében. A sámángyógyításon belül a sámánutazást választottam módszerként.
Kezdetben nagyon hasonlít egy vezetett meditációhoz, segítek a páciensnek ellazítani a testét, lecsendesíteni az elméjét és a lelkében dúló viharokat. Ha ez végbement, kezdődhet a sámánutazás. Arra kértem Tamást, hogy sétáljon ki a lakásból, üljön be a kocsijába és vezessen ki a városból. Menjen addig, amíg úgy nem érzi, hogy megérkezett arra a helyre, ahol válaszokat kaphat. Ott álljon meg, szálljon ki a kocsiból és gyalog menjen tovább. Tamás szólt, hogy megérkezett egy réthez, és úgy érzi, ott kell elindulnia. Ezután arra kértem, hogy folyamatosan beszéljen hozzám, merre jár és mit lát.
Tamás beért egy erdőbe, ahol egy medvével találkozott, aki nem tudott mozdulni. Menni akart, de mintha odaragadtak volna a mancsai a földhöz, tehetetlenül vergődött. Tamásnak az erőállata jelent meg, a medve, aki megmutatta neki, hogy ő maga az, aki egy helyben toporog és nem tud haladni. Mondtam Tamásnak, hogy kérdezze meg a medvét (valójában önmagát), mit kell tennie.
A medve az erdő felé mutatott, hogy arra menjen tovább, így tovább folytatta útját az erdőben. Sűrű, sötét erdő volt, az avarban észrevett egy kígyót a lábainál, a kígyó belemart a lábszárába. Az élmény olyan intenzív volt, hogy még az égő érzést is érezte a seb körül. Ezután nagyon lassan tudott haladni, elhomályosult a látása, elnehezedtek a lábai, s kígyómart seb váladékozott.
A sámángyógyítás, utaztatás során igyekszem összehangolódni a pácienssel annyira, hogy a fontosabb állomásokat lássam, hová is kell eljutnia a sámánutazás alatt. Láttam, hogy Tamás elment egy ilyen állomás mellett, de nem szakítottam félbe a sámánutazását. Arra gondoltam majd visszafelé rávezetem, mit hagyott ki.
A sámánutazás következő állomása egy szarvas volt, akivel Tamás az ösvényen találkozott. A szarvasnak lángoltak a szarvai. Nem érzett félelmet, inkább segítő szándékot. A szarvas megszüntette a fájdalmat a lábában és a seb is eltűnt, bár ez olyan gyorsan volt, hogy Tamás nem tudta elmondani, mi történt. Ezután a szarvas elvezette egy tisztáshoz, ahol Tamásra a szülei vártak.
Édesanyja egy vízesés felé mutatott és hívta a fiát, hogy menjen oda vele. Mindketten a vízesés alá álltak és hagyták, hogy a víz megtisztítsa őket. Tamás megkönnyebbülést érzett, majd elköszönt az édesanyjától. Rákérdeztem, hogy az édesapjával van-e valami megoldandó feladata, de nemet mondott. Tamás úgy érezte végzett, és elindult visszafelé az úton.
Ahogy az erdőbe ért, megkértem rá, hogy figyelje az erdőt, mert látnia kell valamit jobb kéz felől. Kíváncsian vártam, vajon észreveszi-e a házat, ahol az elhunyt nagymamája várja. Ha nem veszi észre, akkor még nem kész megoldani ezt a helyzetet. Tamás azonban éber volt, látta a házat és elindult felé. Nagyon örült a nagymamájának, aki elmondta neki, hogy már nagyok sok év eltelt, ideje tovább lépni Tamásnak, ideje őt elengedni. Tamás nagymamáját rózsaszín fény vette körül, majd amikor elfogadta és elengedte a nagymamája halálát, a fény fehérré változott és a nagymama eltűnt a házból.
Tamás folytatta útját visszafelé, kiért az erdőből, ahol ismét találkozott a medvével, aki most már vidáman szaladgált a réten, többé nem volt ledermedve. Tamás beszállt a kocsiba és pár másodperc alatt újra a szobában volt éberen. A visszaút mindig sokkal gyorsabban történik, mivel már nem nyomja a páciens lelkét a megoldandó feladatok súlya.
A sámángyógyítás után Tamás könnyes szemmel, meghatódva ült a szobában, miközben vizet hoztam neki. A sámánutazás alatt sok folyadék távozik a testből, amit pótolni kell. Elmondtam Tamásnak, hogy a medve az ő totemállata, és a dermedtsége a saját tehetetlenségét szimbolizálta, amit a sámánutazás során sikerült feloldani. Egy szerettünk elvesztésének terhét sem cipelhetjük magunkkal életünk végégig, mert a gyászhoz és a fájdalomhoz való ragaszkodás rengeteg energiaveszteséggel jár, így nehezen tudunk tovább haladni az utunkon.
Tamás kicsit elfáradt lelkileg, de nagyon megkönnyebbült. Bizakodva váltunk el, remélve, hogy ezután már ki tud lépni jelenlegi munkahelyéről.
Miután elment másfél hét telt el, mire felhívott, hogy állásinterjúra hívták. Tamással együtt kíváncsian vártam a fejleményeket. Még az állásinterjú napján visszahívott, hogy felvették.
Trackback/Pingback