Ha elengedem azt az érzést, hogy problémáim vannak, akkor olyan, mintha valami súlyos tehertől szabadultam volna meg. Könnyedséget és világosságot érzékelek. De a gondjaim még mindig ugyanúgy várnak rám, nem oldódtak meg. Akkor csak becsapom magam, és kikerülöm a gondokat?
Ha a paradicsomban találnád magad, az elméd hamarosan megszólalna: Igen, de…”. Végső soron itt nem a problémáid megoldásáról van szó, hanem annak felismeréséről, hogy nincsenek problémáid. Csak helyzeteid vannak, amikkel most foglalkoznod kell, vagy amiket érdemes pillanatnyilag békén hagyni, és a „vanság” részeként elfogadni, amíg meg nem változnak, vagy kezelhetővé nem válnak.
A problémákat az elme teremti, és a fennmaradásukhoz időre van szükség. A most valóságában nem tudnak életben maradni. Összpontosítsd figyelmedet a jelenre, és mondd meg nekem, mi a problémád ebben a pillanatban! Nem kapok választ, mert nem lehet problémád, ha figyelmed teljes mértékben a Most-ban van. Helyzeted, amivel foglalkoznod kell, vagy amit el kell fogadnod? Nos, igen, az lehet. De miért kreálj ebből problémát? Miért csinálj bármiből is gondot? Nem ad számodra elég kihívást az élet amúgy is? Mi célból van szükséged problémákra?
Az elme – tudattalanul – imádja a problémákat, mert azok valamiféle identitást adnak neked. Ez egyszerre szokványos és abnormális. A „probléma” azt jelenti, hogy elmédben egy helyzettel viaskodsz anélkül, hogy valódi szándék vagy lehetőség lenne benned az azonnali cselekvésre, és mindezt tudattalanul énképed részévé teszed. Az élethelyzeted annyira maga alá gyűr, hogy elveszíted képességedet arra, hogy érzékelni tudd az életedet, a Létedet, vagy elmédben hordozod száz olyan teendőd terhet, amit majd, esetleg meg kell tenned a jövőben ahelyett, hogy figyelmedet arra az egy dologra összpontosítanád, amit most meg tudsz tenni.
Amikor gondokatkat teremtesz, fájdalmat teremtesz! Mindössze egy szimpla választásra, egyszerű elhatározásra van szükséged: „Bármi is történjék, többé nem teremtek magamnak fájdalmat. Nem teremtek több gondot.” Addig nem szánod rá magad, amíg torkig nem vagy a szenvedéssel, amíg igazán eleged nem lett belőle. És addig nem is tudod elhatározásodat keresztülvinni, amíg hozzá nem jutsz a most erejéhez. Ha nem teremtesz több fájdalmat magadnak, akkor már másnak sem fogsz.
Ha voltál már valaha is élet-halál helyzetben, tudod, hogy az nem probléma volt. Az elmének nem jutott ideje arra, hogy bolond köreit megtéve problémává duzzassza a szituációt. Igazi vészhelyzetben az elme leáll, s te jelen vagy a Most-ban, és a megszokottnál valami végtelenszer hatalmasabb erő veszi át az irányítást.
Ez a magyarázata azoknak a gyakran hallható eseteknek, amelyeknél hétköznapi emberek hirtelen döbbenetes bátorságot kívánó tettekre válnak képessé. Vészhelyzet esetén vagy életben maradsz, vagy nem. Bármelyik is történjék, az nem gond.
Egyesek méregbe gurulnak, amikor azt hallják, hogy a problémák illúziók. Ez a kijelentés ugyanis azzal fenyegeti őket, hogy elveszítik „énérzetüket”. Sok időt áldoztak hamis önképük kialakítására. Hosszú éveken át, tudattalanul, egész identitásukat problémáikkal vagy szenvedésükkel magyarázták. Ugyan kik is lennének hát hirtelen a gondjaik nélkül?
Szavaid, gondolataid és tetteid java részét valójában a félelem motiválja. Ami persze mindig azzal jár, hogy figyelmedet a jövőre irányítod, és megszakad a kapcsolatod a Most-tal. Mivel a jelenben nincsenek gondok, ezért félelem sincs! Ha olyan helyzet adódik, amelyet azonnal kezelned kell, akkor cselekvésed világos, határozott és valószínűleg hatékony lesz, ha az a jelen pillanat tudatosságából fakad. Ugyanis tetted ilyenkor nem az elméd múltbeli beidegződéseiből fakadó reakció lesz, hanem a helyzetre adott intuitív válasz. Akadnak olyan esetek is, amikor az időhöz láncolt elme reagálna, s így hasznosabbnak találod, ha nem teszel semmit, csak kiegyensúlyozottan a jelenben maradsz.
Felhasznált irodalom: Eckhart Tolle – A Most hatalma
