A fizikaihoz legközelebb „eső” az asztrális dimenzió. Úgy borítja be és hatja át az egész világot (Földet), mint egy hatalmas gondolati (tudat-) háló(zat), felfogva és magában tartva minden gondolatot.
Ennek a tartalmát a világ elméinek közös tudata hozza létre. Az összes gondolatot, emléket, fantáziát és álmot tartalmazza, amit a világ élő teremtményei eddig létrehoztak. A gondolatoknak ez a tengere rétegekre, síkokra oszlik, amiket asztrális síkoknak, asztrálvilágoknak vagy asztrális valóságoknak nevezünk.
Az asztrális dimenzió asztrális anyagból jön létre, és találóan írhatjuk le gondolati anyagként. Ez a gondolatokra nagyon érzékeny, és bármilyen formába vagy alakba önthető. Ezek a kreációk olyan tökéletesek lehetnek, hogy nem lehet őket megkülönböztetni a valóságtól.
Ez legkönnyebben egy, az asztrális anyag, és az előhívatlan, nagysebességű film közé vont párhuzammal magyarázható meg. Amikor a filmet fénynek tesszük ki, amely fényt a kamera lencséje fókuszálja, akkor a valóság tökéletes képmása azonnal beleég a filmbe, a fénynek a filmre gyakorolt kémiai hatása miatt. Amikor az asztrális anyagot kitesszük az elmének a gondolatok által fókuszált hatásának, az asztrális anyag azonnal megformálja a valóság pontos képét, az asztrális anyag és a gondolatok kölcsönhatása következtében.
Az asztrális dimenzió bármely kreációjának a minősége, pontossága nagyban függ az azt létrehozó elme erejétől.
Álmok
A tudatalatti a következőképpen hozza létre az álmokat: alvás közben az asztrális dimenzióba érkezünk. A tudatalatti itt bármilyen „forgatókönyvet” létrehozhat. Ez a módja annak, ahogy a tudatalatti elme megoldja a problémákat, és ahogyan a tudatos elmével kommunikál. Összetett gondolati formák forgatókönyveinek egymásutánját hozza létre, és az asztrális anyagba (síkba) vetíti őket, ahol azok „szilárddá” válnak. A tudatos elme ekkor az álom-állapotban „végigéli”, megtapasztalja ezeket az ott létrehozott történéseket. Ily módon ez olyan, mint amikor egy filmvetítő gép (a tudatalatti elme) vetít képet a filmvászonra (azaz az asztrális dimenzióba).
Gondolati (elképzelt) formák
Minden, a valós világban megjelenő új tárgy bizonyos idő után beolvad az asztrális dimenzióba. Ilyenkor annak a gondolati formája először az asztrálvilágnak a legalacsonyabb szintű részében jön létre, abban, amelyik a legközelebb áll a valós világhoz, és az idő múlásával egyre inkább állandó lesz. Amint a többi gondolati formával is így van, és minél több figyelem fordul felé, annál gyorsabban növekszik.
Minél magasabbra kerülünk az asztrális dimenzióban (azaz minél messzebb a valós vagy fizikai világtól), annál kevesebb gondolati formát találunk úgy és olyannak, ahogyan azt itt a valós világban ismerjük. A fizikai dolgoknak nagyon sokáig kell hatással lenni rájuk, ahhoz hogy formát öltsenek, és megtalálhatóak legyenek az asztrálvilágban.
Próbáltál már valaha egy idegen házban sötétben közlekedni? Igen, mindenbe beleütköztél. De ilyenkor amint otthonossá válsz abban a házban, a téged körülvevő formáknak egy képzeletbeli képe alakul ki benned, és így már könnyebben tájékozódsz sötétben is. Minél több időt töltesz ebben a házban, annál erősebb lesz ez a képzeletbeli kép. Ez hasonló ahhoz, amiképp a gondolati formák növekednek a többi (asztrális) dimenzióban.
A gondolati formák fejlődése visszafelé is hasonlóan működik. Ha egy tárgy nagyon hosszú időn keresztül állandó helyen volt, akkor egy tartós gondolati formává alakult az asztrálvilágban. Ha ezt az tárgyat elmozdítjuk vagy elpusztítjuk, akkor annak a gondolati formája még továbbra is megmarad. Ily módon pl. az asztrálvilágban olyan bútorokat találhatunk a lakásban, amelyek igazából nincsenek ott, keveredve a sajátjainkkal. Ez a régebbi dolgok megmaradt gondolati formái miatt lehetséges, amelyek például előző bérlőké voltak, stb., és még évekkel azután is a helyükön maradtak, hogy az „eredetijük” elmozdult onnan.
A gondolati formák nem követik a mozgásban a „valós párjukat”. Újak kezdenek fejlődni ott, ahová az tárgyat mozdítottuk, és a régiek pedig folyamatosan elhalványulnak. Minél tovább van egy tárgy állandó helyen, annál erősebb gondolati forma lesz a helyén az asztrálvilágban. Ez az épületekre, építményekre, geológiai tereptárgyakra szintén érvényes. Projektálhatunk egy parkba, és ott akár találhatunk olyan házat, patakot, dombot, ami igazából nincs ott. Ezek valószínűleg léteztek a múltban. Minél magasabbra mozgunk az asztrálsíkok között, annál régebbiek a gondolati formák, és annál távolabbi geológiai időben érezhetjük magunkat.
Egy gondolati forma növekedésének az üteme nagyban függ az arra fordított figyelemtől. Például egy milliók által szeretett, ismert, megtekintett és gondolatban gyakran felidézett festmény sokkal erősebb gondolati formával bír, valószínűleg, mint az az egyszerű festmény, ami valakinek a hálószobájában függ, és csak kevesek látják. Az asztrálvilágban tapasztalható gondolati formák száma attól függ, hogy milyen közel vagyunk a valós világhoz. Ha nagyon közel vagyunk, mint például egy valós idejű testen kívüli élmény során, akkor valószínűleg csak nagyon keveset (ha egyáltalán egyet is) fogunk látni. A valós idejű testen kívüli élmény során nem is igazán az asztrálvilágban, hanem az asztrális dimenzió és a fizikai dimenzió közötti átmeneti zónában létezünk.
