A to­temoszlop az azt készítő emberek hitvi­lágának fizikai megtestesülése. Az indiánok hite lényegében animista, hitük szerint a természeti világban mindent áthat a szellem – a sajátja, vagy valamilyen benne rejlő erőé, vagy mindkettő.

A „totem” kifejezés valószínűleg az algon- kin indiánok ototem szavából ered, amelynek jelentése: „vérségi csoport”.

A totemoszlopok kul­túránként változók, de általában legendá­kat és mítoszokat, a klánok eredetét és si­kereit, fontos ősöket vagy eseményeket, szellemszimbólumokat és a sámánok ere­jét jelképező történeteket láthatunk rajtuk.

Néhány oszlop az adott kultúra hitvilágát ünnepli, míg mások leginkább művészi értékkel rendelkeznek. Egyesek temetke­zési építmények részei, például koporsókat foglalhatnak magukban faragott tartó­oszlopokkal, vagy mélyedéseket alakítanak ki bennük a relikviák számára. Néhány történész szerint a totemoszlopok eredetileg az Alaszka és Brit Columbia határvidékén élő haida indiánoktól származnak.

Az északnyugati csendes-óceáni térség­ben a bennszülött népek által hatalmas fatörzsekből kifaragott monumentális alko­tások tarkítják a tájat. A legtöbb oszlopot óriás vörös cédrusból faragták. A fa azonban a nedves éghajlaton gyorsan szétmállik, ezért, bár az oszlopfaragás eredete az 1500-as évekre tehető, ma már kevés olyat láthatunk, amelyet 1900 előtt faragtak.

Számos indián kultúrának megvannak a maga mitológiai hős vagy harcos alakjai, akik befolyással voltak az adott társadalom és kultúra bizonyos aspektusaira. Lehet ez egy természetfeletti erővel rendelkező ősapa­figura vagy harcos, de állat is. A velük társított mítoszok és szimbólumok azt jelentették, hogy a nép a totemmel való azonosulás ré­vén tanult a saját civilizációjáról, kultúrájá­ról és a teremtésről, és sokszor pont az állati ősök figurái tűnnek fel a leggyakrabban a totemoszlop faragásain.

A totemoszlopba nemcsak azért vésik bele a kidolgozott ál­latszimbólumokat, hogy jelezzék az állat lényegét az adott közösségben, hanem azért is, hogy értelmet és hitet adjanak a közösségnek. A mennydörgésmadár pél­dául a hatalmat szimbolizálja, míg a béka a jólét jele, a medve pedig az erőé és védele­mé. A totemállatok szentek a klán számára, az elejtésük pedig tabu. Az emberi arcvéseteket, amelyek különösen gyakoriak az alaszkai totemoszlopokon, és amelyeket gyakran az erdők vad embereiként és asszo­nyaiként ismernek, ősi szellemekhez kap­csolták – vagy olyanokhoz, akik odavesztek az erdőben vagy vízbe fulladtak.

Világszerte több bennszülött nép is készít hasonló totemoszlopszerű tárgyakat – például a Kína északkeleti részén élő mandzsuk, Észak-Japánban az ainuk, Új- Zélandon a maorik és Indiában a madia gond nevű népcsoport. A maori kultúrában az úgynevezett „pou whenuák” díszes és aprólékosan kifaragott faoszlopok, ame­lyek a területi határt vagy a szakrális szempontból fontos területeket jelzik.

A pou whenuák is jelentős történeteket mesélnek el. Foglalkoznak az ősök kapcsolataival, a környezettel és a bennszülött maori nép hírnevével vagy helyzetével. A díszes oszlopok Indiában is a hírnév mutatói. A madia gond vőlegény az eljegyzés után kifaragja az úgynevezett mundhát (egy tömbből álló oszlop), és az esküvői szertartásig, hűségét és termékenységét jelezve, kiteszi egy közösségi térbe.

 

Forrás: Sarah Bartlett – Az Univerzum titkairól