Oly sok adatot gyűjtöttek össze indiai gyerekektől, akik emlékeznek az előző életeik bizonyos emlékeire. Nem lehet kérdéses, hogy létezik reinkarnáció.

A lélekvándorlás, vagy latin szóval a reinkarnáció (= újra megtestesülés) filozófiai vagy vallási fogalom, amely fő tana, hogy az élőlények lelke a fizikai test halála után egy másik testbe vagy formába vándorol, azaz emberi, állati vagy növényi alakban újra megszületik. Az indiai eredetű vallások központi tétele, nevezetesen a dzsainizmus, a hinduizmus, a buddhizmus és a szikhizmus vallásoké. A tan megtalálható a modern, nyugati ezoterikában, a teozófiai és antropozófiai szellemi irányzatokban is. Egyes keleti vallások szerint az újjászületések sorozata, az ún. szanszára mindaddig folytatódik, amíg az életek során az egyén meg nem szabadul minden karmájától, el nem éri a tökéletességet, és a nirvána állapotát.

A zsidó misztikus irányzat, a kabbalisztika több helyen is közöl múlt- és jövőbeli életekkel kapcsolatos ismereteket. Az iskola egyik alapkönyvében, a Zóhárban ez áll:

A lelkeknek vissza kell térniük a legfelsőbb szubsztanciába, ahonnan származnak. De ennek végrehajtásához minden tökéletességet ki kell fejleszteniük, amleynek csírája el van ültetve bennük, s ha ezt az állapotot egy élet leforgása alatt nem tudják elérni, akkor egy újat kell kezdeniük, majd megint egy újat, s így tovább egészen addig, míg el nem érik azt az állapotot, amely alkalmassá teszi őket az Istennel való újraegyesülésre.
Az Egyetemes Zsidó Enciklopédia szerint a haszid zsidóknak is ehhez hasonló a hitük.

(forrás:wikipédia)

reinkarnáció

Minden új földi élet egy korábbi élet folytatása. A korábban megélt számtalan élet alakította ki mai személyiségünket. Tudatunk (szellemi részünk) folyamatosan jeleket küld az elmének, hogy gondolataink ráhangolódjanak a korábbi tapasztalatokra. Ezáltal válaszolni tudunk az előttünk álló, megoldásra váró helyzetekre. Gyakran érezhetjük magunkban ezt a kettősséget, amikor különböző irányból különböző impulzusok érnek minket. Minél inkább elmegyünk az egyik irányba, annál inkább gyarapodik tudásunk a létezés azon aspektusáról.  A reinkarnáció hosszú köre során a föld bármely pontján felbukkanhatunk. Létezhetünk, férfi vagy női testben. Mindenféle vallás követői lehetünk.

 

„Úgy tűnik, az életünknek van célja. A tudósok ezt Teleológiának* nevezik és abszolút elvetik.”

Colin Wilson

 

A reinkarnáció ugyanúgy kódokban jut el hozzánk, mint ahogy a DNS hordozza a saját kódjait. A DNS-en keresztül újraéleszthetjük ezeket a tapasztalatokat a benne rejlő információk révén. 

Amikor egy élet véget ér, csakhamar új élet születik. Reinkarnációnk helyét és új testünket egy mágneses folyamat határozza meg, amely a szülők tudatára hangolódik. Minden földi születés a tudatból formálódik, független intellektussal rendelkező, egyedi személyiségként él tovább. Ez nem azonos a korábbi személyiséggel.

Körülbelül négy héttel a fogantatás után születik meg az első kapcsolat a magzat és a reinkarnációra hajlandó tudat között. Körülbelül 4 hónap múlva kialakul az új élet. A magzatot ekkorra lakja be a lélek.  Életünk során a tudat végig impulzusokat bocsát ki, ez inspirálja a gondolatainkat. Ezek reagálhatnak rá, de mindig csak szabad akaratunkból. Végül gondolataink által döntjük el, hogy reagálunk-e és ha igen, akkor hogyan?

Ezek az impulzusok a tudat és a homlok (harmadik szem) közötti mágneses kapcsolaton utaznak. A tudat jelzései agyunkon és idegrendszerünkön keresztül áradnak szét a testünkben.  A lélek egy második kapcsolatot hoz létre, ez szívünkhöz (szívcsakra) kötődve a szíven és a vérkeringésen át látja el testünket életenergiával. Szükség esetén a tudat a kromoszómarendszer és a DNS segítségével előző életünk befejezetlen eseményeit.  Ha a tudat úgy dönt, hogy testi vagy mentális sérüléssel kell élnünk, ezeket is beprogramozza az új testbe. Az anyagi világban ezt örökségnek nevezzük.

 

 

Teleológia*: Idealista tan, mely szerint a természetben minden Valamilyen cél szerint van megalkotva.

 

Forrás: Staya Erusa, út a tudás könyvéhez