Hogyan tudod megértetni a gyermekeiddel, hogy a gondolatok teremtik a valóságot?
A gyerekek nagyon befolyásolhatók, amíg kicsik. Ennek oka az, hogy jellemzően 6-7 éves korukig az agyhullámaik thétában vannak, 8 és 12 év között pedig az agyhullámok alfában vannak. Egy elképzelt világban élnek, nem igazán van elemző elméjük és nem szűrik az információkat sem.
A gyerekek akkor figyelnek oda a belső világukra, amikor valami változást tapasztalnak belül. Kívülre néznek, hogy ki volt rájuk hatással, és ekkor kezdik el a memóriát kifejleszteni, a viselkedésformákat, szokásokat stb. Tanulnak az általuk megtapasztalt pozitív-negatív felismeréseken és kapcsolatokon keresztül.
Nagyon fontos megértened, hogy a gyerekek igazából többet tanulnak a fiatal éveikben, a viselkedésen keresztüli megfigyelés által – a tükörneuronjaik által – mint azáltal, amit mondasz nekik. Habár hallgatnak rád, de amit igazából figyelnek az a viselkedésminta. A megfigyeléssel ugyanazokat az áramköröket aktiválják az agyban, melyeket a cselekvés elvégzésével aktiválnak.
Miért van ennek jelentősége „a gondolatok teremtik a valóságot” megértésében?
Nem mondhatod a gyerekednek, hogy takarítsd ki a szobádat, amíg a te szobádban kosz van. Vagy „ne legyél már ennyire érzékeny”, miközben te is az vagy. Figyelik a viselkedésedet, le fogják másolni azt, ahogyan te viselkedsz. A legjobb dolog, amit a gyerekeinkért tehetünk az, ha az élő példái leszünk, amivé szeretnénk őket, mint gyermekeket nevelni.
Nyilván mindannyian követünk el hibákat a gyereknevelésben. Én biztosan követtem el, de mindig beismertem a hibáimat a gyerekeim előtt, miután az érzelmi periódus véget ért. Soha de soha ne próbáld meg racionalizálni a gyermeked, amikor érzelmileg frusztrált állapotban van. Hiszen semmilyen információ nem juthat be az idegrendszerbe az aktuális érzelmeken kívül, le fog peregni róla. Szeretnéd ha neked papolna valaki, mikor érzelmileg frusztrált vagy, vagy inkább maradnál egyedül? Várd meg, míg az érzelmi periódus véget ér, és a kémiai anyagok megváltoznak.
A gondolatok teremtik a valóságot, ám ahhoz, hogy a teremtés folyamatát irányítani tudd, kapcsolatban kell állnod a saját érzéseiddel.
A legnagyobb dolog, amit taníthatunk a gyermekeinknek, az érzelmi intelligencia. Nem a reakciód a fontos, vagy a gyermekeid reakciója, ami valóban fontos az az, hogy milyen sokáig reagálsz. Egy érzelmi reakció rövid érzelmi periódusát érzelmi intelligenciának hívják.
Mindannyiunknak van rá oka egy bizonyos szinten, hogy reagáljon valamire vagy valakire. Ha nem tudod kontrollálni az érzelmi reakciódat, és órákig vagy napokig benne ragadsz, azt hangulatnak hívjuk. Ha hetekig-hónapokig időzől benne, az temperamentum. Ha évekig cipeled őket magaddal, az már személyiségvonás. Az emberek elkezdik magukon viselni az érzelmeiket, és azt gondolják, hogy ezek ők. Pedig nem így van.
Amikor a gyerekek megtanulják lerövidíteni az élmények hatására érkező érzelmi periódust, akkor nem fognak a múltban élni. És ezen érzelmek elengedésével szó szerint képesek lesznek arra, hogy az agyukban helyreállítsanak idegi kapcsolódásokat, melyek következtében változik a tapasztalás eredménye. Ezt a jelenséget úgy hívjuk, hogy neuroplaszticitás. Képesek lesznek arra, hogy változtassanak fizikai és mentális állapoukon, ezáltal javítva az életminőségüket. Megtapasztalják azt, hogy a gondolatok teremtik a valóságot.
A gyerekekkel már kicsi koruktól fogva lehet dolgozni, különböző szituációkat, élményeket lehet megrendezni, hogy tanítsd őket az éppen akkori érzelmi kapacitásukkal megegyező szinten. Nem kezdheted a kiskorú gyermekeid tanítását azzal, hogy a gondolatok teremtik a valóságot. Ezek olyan szavak, amelyekkel még nincs semmi kapcsolatuk.
Akkor hogyan értesd meg velük ezt az alapvető tanítást, miszerint a gondolatok teremtik a valóságot?
Fogj 2 kis virágosládát és tegyél mindkettőbe kukoricaszemeket. Ezután mond azt a gyermekednek, hogyha bármikor negatív érzelmei vannak, akkor adja oda az összes rossz érzését az első magnak. És kérd meg, hogy tegye ezt minden nap, tíz percen keresztül. A másik kukoricaszemnek adjon szeretetet, gondozza, képzelje el, hogy milyen szép nagy növény lesz majd belőle. Látni fogod a gyermekeddel együtt, hogy a szeretett kukoricaszem – aminek általában két hét kell, hogy kicsírázzon – 3 nap alatt kicsírázik. És megmutatod nekik a könyvben, hogy két hét kellett volna ehhez, de a szeretet felgyorsította a növekedést. Aztán pedig kiásod azt a magot, aminek rossz érzéseket adott, és látni fogjátok, hogy kukacok vannak a kukoricaszemen. Tényeket adsz a gyereknek, ő pedig a törvényszerűségeket lefordítja.
Ez egy folyamat, megteremteni a körülményeket a fiatal gyerekeknek, hogy elkezdhessék értelmezni a valóság törvényeit, hogy a gondolatok teremtik a valóságot. Amikor a gyermekeim még nagyon kicsik voltak, mindig volt időnk arra, hogy a valóság természetéről beszélgessünk. Létrehoztam a körülményeket is, hogy képesek legyenek megtapasztalni az elhangzottakat. És ha nem értették először, másodszor, harmadszor, akkor folytattuk tovább.
Én mindig nagyon őszinte voltam a gyerekeimmel. Véleményem szerint a tudatalatti elméhez vezető ajtó könnyedén megnyílik lefekvés előtt. Az elemző elméjük elfáradt, kicsit fáradt vagyok én is, de ledőlök a gyerekkel és elmondom: „Hallod ma nagyon durván nehéz napom volt, és nagyon lehúztam magamat, türelmetlen voltam, frusztrált és ezúttal nem végeztem jó munkát.” És ahogy ezt mondom, egyikük megszólal: „Tudod, én az ítélkezésen dolgozom.” Elkezdenek megnyílni nekem. Emlékezz a tudatosság az figyelem. Amint megfigyeled önmagad, már nem vagy többé önmagad. Hanem a tudatosság vagy, aki saját magát figyeli.
Ha valami baj lenne, pl. összevesznének egy barátjukkal, mindig megkérdezem: „Ha újra megtörténik, akkor mit csinálnának jobban?” Ez a lefontosabb dolog. Azután pedig segítem őket, hogy mentálisan összerakjunk egy viselkedést, ami sokkal jobb, mint az előző volt. És amikor magunk között kidolgozzuk az új módszert, megkérem őket, hogy mondják vissza a hallottakat, újra és újra. Miért? Mert újradrótozzák az agyukat, ezáltal felkészítve az élményre. Ezt annyiszor megcsináltam velük, hogy azt mondták, alig várják, hogy megtörténjen ez az élmény. Szóval magukra hagytam őket. Ekkor már tudtam, hogy felkészültek erre a történésre. És ezért csináltam ezt lefekvés előtt, mert akkor sokkal befogadóbbak.
Fiatalabb korukban sztorikat meséltem egy gyerekről, aki az óperencián túl élt, hogy milyen kihívásai voltak az életben, és hogyan viselkedett ezek legyőzése érdekében. Az allegória természetesen csak megerősítés a számukra, hogy azonosulni tudjanak. Ez a fiatal elme.
Forrás: Dr. Joe Dispenza
